A nevelőszülők és a családok napja Kézdivásárhelyen

Szombaton délutánba nyúló program zajlott a kézdivásárhelyi Koordináló Központ udvarán: első ízben nyílt napként szervezték meg a nevelőszülők napját, és sor került a székely családok napjára is.

Bartos Lóránt

2011. szeptember 10., 17:382011. szeptember 10., 17:38

2011. szeptember 10., 20:102011. szeptember 10., 20:10

Tekintse meg galériánkat, nézze meg videónkat!

A rendezvény egyébként egy újabb mérföldköve a Háromszék és Hargita megye között zajló önkormányzati együttműködésnek, hiszen a szomszédos megyében is megszervezték a családok és hivatásos nevelőszülők napját. A háromszékire szeptember 10-én 11–15 óra között került sor a kézdivásárhelyi Koordináló Központ udvarán, ahol mintegy hatszáz érdeklődő vett részt.

A gyermekközpontú rendezvény megnyitóján Bálint Olga, a központ igazgatója üdvözölte a jelenlevőket, örömét fejezte ki a kezdeményezésért, ami a megyei tanács részéről érkezett. Tamás Sándor megyeitanács-elnök felszólalásában a család és a gyermek fontosságára tért ki, akik nélkül elképzelhetetlen a jövő. A megyevezető szerint Székelyföld jobb helyzetben van, mint Erdély más térségei: kevesebb a válás, s a gyerekvállalási kedvvel sincs akkora probléma, mint más vidékeken. „Nem is csoda, hiszen mifelénk a gyerek áldásnak számít, a nő áldott állapotban van, mikor gyereket vár, és nem terhes” – fogalmazott Tamás Sándor. Vass Mária, a Kovászna megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője is örömmel nyugtázta, hogy milyen szép számban összegyűltek a gyerekneveléssel foglalkozó személyek, és jó gondolatnak tartotta, hogy a nagyközönség is ízelítőt kaphatott a nevelőszülők munkájából, hiszen mint elmondta, eddig a rendezvény zárt kapuk mögött zajlott. Vass Mária összesen 15 nevelőszülőt részesített elismerésben munkájáért.

A megnyitó végén Vargha Béla kézdiorbaiszéki főespres megáldotta, majd Tamás Sándor megszelte az illatozó, a család kenyerének elnevezett pékterméket (a méretes cipót egy gelencei pékség sütötte), majd egy rövid kulturális műsort követően megkezdődtek a tevékenységek, de nem az előtt, hogy mindenki ne kapott volna egy szeletett a kenyérből, amit zsírral kentek meg.

Az intézmény udvarán kézműves-tevékenységek zajlottak, számos gyerekjátékot lehetett igénybe venni, játszóház működött, s aki kíváncsi volt, az betekinthetett az intézmény falai közé is. Nem maradt éhes senki, hiszen a szervezők jóvoltából mindenki ízletes, vaddisznóból és háztájékon nevelt sertésből készített krumplis tokányt ebédelhetett.

Kézdivásárhellyel párhuzamosan Hargita megyében is megtartották a rendezvényt, és szintén megsütötték a székelyföldi családok kenyerét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

Nem állnak le az oktatási intézmények korszerűsítésével Háromszéken

Megszorítások ide, költségcsökkentés oda, a háromszéki iskoláknál, óvodáknál zajló felújítások, beruházások zömét ez egyelőre nem befolyásolja. Két városban vettük górcső alá, milyen munkálatok vannak folyamatban az oktatási intézményeknél.

Nem állnak le az oktatási intézmények korszerűsítésével Háromszéken
2025. augusztus 03., vasárnap

Nemzetközileg körözött személyt fogtak el Gelencén

Öt büncselekmény elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot Magyarországon a 45 éves férfi elllen, akit Európa-szerte köröztek, végül Gelencén kaptak el a hatóságok – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nemzetközileg körözött személyt fogtak el Gelencén
2025. augusztus 03., vasárnap

A gyerekbarát látnivalókat és szabadtéri fürdőket részesítik előnyben a Háromszékre látogató turisták

Sepsiszentgyörgyön nemcsak papíron létezik turisztikai iroda, hanem nyitva tart és útba is igazít, ezt már külön értékelik a városba látogató turisták. Hogy mire kíváncsiak, mit keresnek, mit kritizálnak a betérők, erről érdeklődtünk a helyszínen.

A gyerekbarát látnivalókat és szabadtéri fürdőket részesítik előnyben a Háromszékre látogató turisták
2025. augusztus 01., péntek

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat

Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat
2025. augusztus 01., péntek

Nyergestető hősére ma is büszkék a rokonai – Háromszékre látogatott Tuzson Bence

Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.

Nyergestető hősére ma is büszkék a rokonai – Háromszékre látogatott Tuzson Bence
2025. július 31., csütörtök

Modernizálták és kibővítették a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskolát

Szeptemberben korszerűen felújított, kibővített és modernül felszerelt épületben kezdik meg a tanévet a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskola tanulói. Ez a napirendi pont volt az egyik fő témáját Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésének.

Modernizálták és kibővítették a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskolát
2025. július 31., csütörtök

Helyben elvégezhető minden vizsgálat az új, korszerű sürgősségi osztályon Sepsiszentgyörgyön

Hosszú évek munkáját tükrözi a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztálya. A háromszoros kapacitású, korszerű betegellátó egység augusztus 25-én, reggel 8 órától fogadja a betegeket.

Helyben elvégezhető minden vizsgálat az új, korszerű sürgősségi osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025. július 31., csütörtök

Három autó ütközött Sepsikőröspatak közelében, az egyik jármű felborult

Három autó karambolozott csütörtökön kora délután Sepsikőröspatak közelében, a 12-es országúton. A balesetet figyelmetlenség okozta.

Három autó ütközött Sepsikőröspatak közelében, az egyik jármű felborult
2025. július 31., csütörtök

Kerékpár vagy buszbérlet a régi autóért cserébe – átalakul a sepsiszentgyörgyi roncsautóprogram

Szeptembertől megváltozik a helyi roncsautóprogram – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. A háromezer lejes pénzösszeg kifizetése helyett kerékpárvásárlást vagy öt évre szóló városi buszbérletet finanszíroz az önkormányzat.

Kerékpár vagy buszbérlet a régi autóért cserébe – átalakul a sepsiszentgyörgyi roncsautóprogram
2025. július 31., csütörtök

Antal Árpád: a válság árát főként azok fizessék meg, akik privilégiumokban részesültek

A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.

Antal Árpád: a válság árát főként azok fizessék meg, akik privilégiumokban részesültek