
Fotó: Barabás Orsolya
December 6-a, Szent Miklós, Gyergyószentmiklós város védszentjének ünnepe. A tiszteletére felszentelt római katolikus templomban minden évben ezen a napon rendezik a búcsút, amely a megszokottnál kisebb volt, hiszen csak a helyiek vehettek részt az ünnepi szentmisén és körmeneten. Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója igehirdetésében kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy önmagunk felülmúlása közben másokért is éljünk.
2020. december 06., 18:482020. december 06., 18:48
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános köszöntőbeszédében kiemelte: szeressünk mindenkit, elsősorban azokat, akik nem tudnak szeretni, és szeretetünk konkrét tettekben nyilvánuljon meg.
Keresztes Zoltán, a Szent István templom plébánosa az ünnepi istentisztelet főcelebránsaként arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent Miklós legfőbb ajándéka a szeretet volt, Jézus pedig a legnagyobb szeretetet, önmagát adta nekünk.
– tette fel a kérdést Sajgó Balázs atya, kihangsúlyozva annak fontosságát, hogy miközben valaki felül akarja magát múlni, befogadjon valaki nagyobbat, és átadja magát nap mint nap Krisztusnak.
Fotó: Barabás Orsolya
Elmondta, a harmadik században született Szent Miklósról nem sokat tudhatunk, hiszen csak legendák maradtak fent róla, de ezek mintegy pozitív pletykaként nemzedékről nemzedékre öröklődtek úgy, hogy közben a lényeg, vagyis a szeretet ne vesszen el. Fontos lenne, hogy “ne késsünk el jót tenni és jónak lenni” – összegezte prédikációjában Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója.
Fotó: Barabás Orsolya
A szentmisét követően körmenetet tartottak, ökrös szekéren vitték körbe Gyergyószentmiklós főterén Szent Miklós püspök szobrát, több helyen megállva, és a városért, a lakosságáért imádkoztak.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!