
Fotó: Violeta Alexandru/Facebook
A Kovászna megyei nyugdíjpénztár archívumáról – azaz földre dobált, rendezetlen iratcsomókról – tett közzé fényképeket Facebook-oldalán Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.
2020. november 11., 21:102020. november 11., 21:10
A keddi, bejelentetlen munkalátogatás során készült fotókon jól látszik, hogy az iratcsomók a földön egymásra dobálva hevernek. A miniszter nem első ízben teszi szóvá az alárendelt intézmények hanyagságát. Bejegyzésében kifejti, kérdésére azzal védekeztek, hogy azokra a dokumentumokra már nincs szükség.
„Nem volt időm egyenként leellenőrizni, de nem tűntek »passzív« iratoknak. Mi nehéz abban, hogy minimális rendet tartsunk, ne hagyjuk a dokumentumokat a földön, a porban, a mocsokban. Mi történik, ha az örökösöknek szükségünk van a szüleik, nagyszüleik irataira?” – teszi fel a kérdést Violeta Alexandru. A miniszter azt írja, elszomorítja a helyzet, illetve az, hogy nagy a rendszerben dolgozók ellenállása a változásokkal szemben.
„A nyugdíjpénztárak igazgatóinak, akik azt hiszik, valami bajom van velük, csak annyit mondok: egyszer lesznek ők is nyugdíjasok, és fájdalmas lesz rendetlenségben látni a ledolgozott éveikről tanúskodó dokumentumaikat” – írja a miniszter. Violeta Alxendru korábban is posztolt már az archívumokról, kérte ezek átszervezését.

Előre be nem jelentett munkalátogatásra érkezett kedden Sepsiszentgyörgyre Violeta Alexandru munkaügyi miniszter, és elmondása szerint elégedetlen az alárendelt intézmények tevékenységével.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
szóljon hozzá!