
A kovásznai esztenáról idekerült ellátottak közlékenyek: nem traumatizálták őket korábbi körülményeik
Fotó: Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgy/Facebook
A sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón a megszokott ügymenettől eltérően most sürgősségi esetekkel is foglalkoznak: a közelmúltban egy kovásznai esztenán rabszolgamunkára fogott, majd a rendőrség által „felszabadított” emberek sorsát egyengetik.
2024. november 17., 14:092024. november 17., 14:09
2024. november 17., 14:482024. november 17., 14:48
A Máltai Szeretetszolgálat által működtetett hajléktalanszálló már téli program szerint üzemel, azaz 18.30 és reggel 8 óra között vehető igénybe. Itt nemcsak szállást, hanem
Az ország más hasonló intézményei, melyeket túlnyomórészt polgármesteri hivatalok vagy a megyei szociális igazgatóságok működtetnek, csak alapszolgáltatást, azaz szállást nyújtanak.
„Mi Magyarországon, az ottani Máltai Szeretetszolgálattól tanult módszertan szerint foglalkozunk a hajléktalanokkal.
– magyarázta Székely Róbert, a szociális létesítmény vezetője. Hozzátette, hogy

Többeket kényszerítettek embertelen körülmények között dolgozni egy Kovászna város határában álló esztenán. A rendőrség információi szerint a hat áldozatot Brassó és Bukarest vasútállomásairól „toborozták”.
A téli időszakban a szállót átlagosan 25-30 sepsiszentgyörgyi veszi igénybe, az elmúlt hetekben azonban a közelmúltban
Ilyen esetek megoldására a hatóságoknak nincs kidolgozott procedúrájuk, a rendőrség a helyi szociális igazgatóságokra bízza, hogy rendezzék ezeknek az embereknek a sorsát, átmenetileg azonban a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón igyekeznek helyzetüket jobbítani. Hat személy került oda, egyikük sem helybeli.
A közös kirándulás is befér a tevékenységek közé
Fotó: Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgy/Facebook
Az illető komoly tüdőbetegséggel küszködik – vélhetően az esztenán végzett munka súlyosbította állapotát olyannyira, hogy most napi 18 órán át gépre van kötve, mely segít a tüdejének az oxigént felvenni. Most már van egészségbiztosítása, betegnyugdíja és rokkantsági besorolása, ebből kifolyólag annyi jövedelme is, amelyből lakást tud bérelni – de azért visszajár. Egy másik illetőnek is találtak munkát, neki hamarosan egy pszichológiai vizsgálaton kell bizonyítania, hogy alkalmas a magaslati munkavégzésre.
A rabszolgamunkára fogott emberek egyébként közlékenyek a szállón.
– derült ki. Van ugyan köztük olyan, akit megvertek és kényszerítettek a munkára, más azonban meg volt elégedve azzal, amit kapott.
– fejtegette Székely Róbert.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!