
Kastal László, a Caritas Vidékfejlesztés igazgatója örömét fejezte ki, hogy értékelik a gazdák munkáját
Fotó: Barabás Orsolya
Hagyományteremtő szándékkal sokszínű rendezvényt szervezett a Caritas Vidékfejlesztés nevű szervezet Gyergyószentmiklóson, a tangazdaság udvarán szerdán délelőtt.
2021. augusztus 25., 17:172021. augusztus 25., 17:17
2021. augusztus 26., 08:442021. augusztus 26., 08:44
Kastal László, a Caritas Vidékfejlesztés vezetője nyitotta meg a hálaadási ünnepséget a gyergyószentmiklósi tangazdaság udvarán. „Hála az Istennek, hogy a gazdák munkájának fontosságát, a minőség és a természetes körülmények között termesztett élelmiszer értékét napjainkban egyre többen felismerik.
– hangsúlyozta.
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek ünnepi beszédében kiemelte annak a fontosságát, hogy a gyermekek is ismerjék a földet, az állatokat, hiszen
de véleménye szerint az ünnepségen jelenlévő gyermekek számos saját tapasztalatról tudnának beszámolni, amit megéltek az állatok körében. Az érsek felelevenítette, hogy az 1989-es változás és a válságos helyzet után miért volt szükség az egykori Agrocaritas, majd az utódjának, a Caritas Vidékfejlesztésnek a létrehozására, és arról is szólt, hogy napjainkban is szükség van, hogy a gazdákat támogassák.
Ft. Kovács Gergely érsek mondott hálát és áldást
Fotó: Barabás Orsolya
„Az elmúlt évtizedek során számos tevékenység, foglalkozás volt a Caritas Vidékfejlesztés keretében, de soha nem tévesztették szem elől a célt, hogy elősegítsék a régió mezőgazdaságának a fejlődését.
– tette hozzá. Kovács Gergely hálát mondott és megáldotta az új kenyeret, valamint a vándorbölcsőt.
Fotó: Barabás Orsolya
Torda Márta, a magyar Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője beszélt arról, hogy az ő életében is milyen fontos szerepet játszott a kenyér. „Parasztcsalád gyermekeként nőttem fel, és nálunk a kenyérnek a tisztelete különösen nagy volt. Édesanyám sütötte a kenyeret, ő dagasztotta, készítette el a hajnali órákban, és mire édesapám hazajött a termelőszövetkezetből, mert akkor már ott dolgozott, ő volt az, aki megszeghette a kenyeret.
– mesélte.
Dr. Torda Márta, a magyar Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője átadta a vándorbölcsőt a gyergyóremetei gazdacsaládnak
Fotó: Barabás Orsolya
Ezt követően átadta a gyergyóremetei Portik-Lukács családnak a vándorbölcsőt, amelyben a legkisebb gyermekük, Tamás pihenhet a következő hónapokban. „Örömmel hoztuk el ezt a bölcsőt az Agrárminisztérium Agrár vándorbölcső programjának keretében, hogy itt, Budapesttől távol is egy kicsi ember első hat hónapjának meghatározó részét ebben a szeretetbölcsőben tudja tölteni, érezze benne szülei, szűkebb és tágabb családja gondoskodását, szeretetét” – fejtette ki a főosztályvezető.
A Szent Anna Gyermekotthonnak gyűjtöttek adományokat
Fotó: Barabás Orsolya
Átadták a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekotthon lakóinak a gazdák által felajánlott terményadományt és kenyeret, majd a gyermekek verssel és énekkel mondtak ezért köszönetet. Az ünnepség a himnuszok eléneklésével zárult, majd a gyakornok-találkozóra került sor.
Kenyeret adott át Dr. Torda Márta a Szent Anna Gyermekotthon lakóinak
Fotó: Barabás Orsolya
A beszélgetésen Len Emil-Balázs alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz, felelevenítve, hogy ő is egyike volt azoknak, akik a kezdeti években a Caritas gyakornokaként szerezhetett tapasztalatot Svájcban.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
1 hozzászólás