Marosvásárhely két Miyawaki-erdővel büszkélkedhet, a közterületen lévő minierdőben a fák három év alatt 3–4 méteresre nőttek. A biodiverzitást erősítő ültetvények nemcsak szebbé, hanem ellenállóbbá és fenntarthatóbbá teszik a városi környezetet.
Románia elítéli, hogy három orosz harci repülőgép megsértette Észtország légterét – közölte Oana Țoiu külügyminiszter egy pénteki X-bejegyzésben.
Nemcsak egy tanév kezdődött el, hanem egy utazás, amelynek a mindenség a térképe és a tudásszomj az iránytűje. A Szent Miklós római katolikus plébániatemplomban tartotta ünnepélyes tanévnyitóját péntek délután a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ.
Egy törvénytervezet szerint eltiltanák a nagy teljesítményű autók vezetésétől azokat a gépkocsivezetőket, akiknek kevesebb mint két éve van jogosítványuk.
Két román nyelvű előadás szerepelt csütörtökön a dráMA kortárs színházi találkozó programjában. Tekintsék meg képes összefoglalónkat a negyedik napról.
Erdély-szerte több mint 300 milliárd forintnyi beruházást valósított meg a magyar kormány, és ezeknek a fejlesztéseknek közel a fele Hargita megyében valósult meg – jelentette be Magyar Levente miniszterhelyettes székelyföldi látogatásán.
Őrizetbe vette pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a gazdasági minisztérium egyik államtitkárát, Flavius Nedelceát.
Augusztusi ülésükön leszavazták a bibarcfalvi és felsőrákosi tanintézmények felújításáról szóló uniós pályázat folytatását a baróti tanácstagok. Benedek-Huszár János polgármester nem adja fel: rövidesen újra előterjeszti a határozattervezetet.
Pár éve rendszeresítette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azt az egyszeri juttatást, amellyel kiváltja az osztálypénzt, hogy a pedagógusok ne a szülőktől kérjenek iskolai kellékekre, tisztítószerekre, toalettpapírra pénzt. Idén megfeleződik a támogatás.
Mivel Oroszország háborús gazdaságát a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételek tartják fenn, ezen források csökkentése érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió tiltsa be az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importját.

A tekei tejfeldolgozó üzem egyik helyiségében a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják.
Egy telefonos csaló rendőrtisztnek adva ki magát próbált hozzáférni egy csíkszeredai férfi banki adataihoz. Azt állította, hogy valaki 50 ezer lejes hitelt akar felvenni a férfi nevében. Vigyázat, átverés – figyelmeztetett a csíkszeredai lakó.
„Hogyan neveljünk gyermekünkből tehetséges, sikeres felnőttet?” címmel tart előadássorozatot Erdély több városában Szendi Gábor.
Egy hetedikes tanulót mentővel kellett elszállítani az óráról, miután tiltott anyagot tartalmazó elektronikus cigarettát fogyasztott egy iași-i iskolában. A toxikológiai vizsgálatok megerősítették a drogok jelenlétét a vérében.
Pénteken elkezdték folyósítani a kiszolgáltatott fogyasztóknak a villanyszámlák kifizetésére használható energiautalványokat – jelentette be Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Fiatal férfit vettek őrizetbe csütörtökön betöréses rablás megalapozott gyanújával Maroshévízen.
Uniós összehasonlításban Románia az utolsó helyeken áll abban a tekintetben, hogy ezer főre vetítve hányan dolgoznak a magánszférában – jelezte interjúnkban Antal Árpád, akit arra kértünk, nézzen rá a közigazgatási rendszerre egy magasabb perspektívából.