Tizenhárom éve, ezen a napon, július 12-én alapították meg a Hargita megyei SMURD rohammentő-szolgálatot, kezdetben három alakulattal; jelenleg öt alakulattal működnek a megyében.
Egy kilyéni család számára szomorú nap marad a naptárban a július 8-iki szombati nap, mert akkor égett le a házuk teteje és ment tönkre gyakorlatilag teljesen mindenük. De még egy ilyen szerencsétlenségnek is van pozitív hozadéka.
Koncertre és gyerekfoglalkozásokra kerül sor a Csíkdelnei Kultúrcsűrben pénteken – invitál a rendezvényre az Erdélyi Hagyományok Háza.
Jövő héttől augusztus közepéig építkezési, javítási és karbantartási munkálatok miatt nem fognak közlekedni a vonatok Csíkszentkirály és Gyimesközéplok között. A menetrend szerinti járatokat vonatpótló autóbuszok helyettesítik majd.
A legjobb eredményt érte el idén a Hargita megyei magyar tannyelvű középiskolák tanulói közül a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium volt diákja, Fazakas Anita. A szentegyházi lány jelenleg a marosvásárhelyi orvosi egyetemre készül.
Egy kifejlett medve tizedelte az elmúlt időszakban a parajdi gazdák juhait, amely a legutóbbi riasztáskor a helyszínre érkező bizottság tagjaira is rátámadt. A hatóságiak kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat.
A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű földrengés volt szerdán 12 óra 12 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Bordás Beáta művészettörténész, a tárlat kurátora nyitja meg Jándi Dávid (1893–1944) festőművész emlékkiállítását.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hét folyó Máramaros, Szatmár, Bihar, Kolozs, Szilágy, Hargita, Maros, Beszerce-Naszód, Fehér, Brassó és Szeben megyei vízgyűjtő medencéjére.
Nemzetközi sztárok lépnek fel szombat este a Tiltott Fesztiválon. C. C. Catch és Al Bano koncertjére várhatóan minden eddiginél többen érkeznek Csíkszentsimonba.
Egy Mezőfelében bejegyzett, de Marosvásárhelyen is kirendeltséggel rendelkező öregotthon cáfolja, hogy az országszerte végzett ellenőrzések nyomán visszavonták működési engedélyét.

Egy jubileumi esemény felvételein keresztül idézi fel a csíki jégkorong hőskorát a Székely Sport.
Leállítják a sáromberki webkamerákat, így idén már nem lehet tovább követni online a gólyák mindennapjait.
Országos jellegű kampány indult a rászoruló idősek számára fenntartott otthonokban, szociális létesítményekben lakók életkörülményeinek hatósági ellenőrzésére. Az illetékesen Kovászna megyében sem tétlenkednek.
Kánikulára figyelmeztető előrejelzéseket bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részére. A hőmérséklet a nap folyamán a Román-alföldön és Bánság déli részén elérheti a 40 Celsius-fokot.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nyugati és központi részére, illetve a hegyvidékre.
Sepsiszentgyörgyön szinte negyedéve megkezdődtek a munkálatok az Olt melletti gáton, ahol a Sepsi Aréna és Kilyén között alakítanak ki aszfaltozott kerékpárutat, a városlakók nagy várakozása közepette.
Idén májusban áprilishoz viszonyítva 0,5 százalékkal (21 lejjel) 4543 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén is meghirdette az egyetemistáknak és frissen végzett hallgatóknak szóló, hagyományossá vált gyakornoki programját. Úgy tűnik, az egy hónapos önkéntes munkát bevállalni kifizetődő áldozat a fiatalok részéről.