Elkezdődtek a bérproblémák miatt tiltakozó tanügyi szakszervezetek által bejelentett sztrájkőrségek. Azt még nem tudni, hogy a három székelyföldi megyében mikor kerül sor a prefektusi hivatalok előtti tömeges tiltakozásra.
Régóta megígért, nagy költségigényű munkálat a Ditró és Gyergyótölgyes közötti 127-es jelzésű megyei út korszerűsítése, amelyet a kormánytámogatásokhoz fűzött nagy remények ellenére főként saját forrásokból és bankhitelből végeztet Hargita Megye Tanácsa.
Közel egy év szünet után ismét van játéktere Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színháznak. Az Öntöde stúdióteremben pénteken játszották az első előadásukat.
Cristian Tabără a román közszolgálati televízió Exclusiv în România című műsora számára Kézdivásárhelyen forgatott több napon át. Többek között a március 15-ei főtéri ünnepségen is részt vett, emellett előadást tartott a román-magyar együttélésről.
Lángok csaptak fel vasárnap este Csíkszentkirály határában, a száraz növényzet nagy területen ég. A tűzoltók már a helyszínen vannak, és próbálják megfékezni a lángok továbbterjedését.
Székelyföld-szerte folyamatos a vérszükséglet. A sepsiszentgyörgyi vérközpont például önkéntes véradásra hív: munkanapokon 8-tól 12 óráig jelentkezhetnek azok a 18–60 év közötti személyek, akiknek nincs krónikus, illetve ragályos betegségük.
Kovászna Megye Tanácsa 32 település oktatási intézményének bútorcseréjét, korszerű digitális eszközökkel történő felszerelését és egyéb, a digitális pedagógiához kapcsolódó taneszközök beszerzését tervezi.
Véget ért az HBO legnépszerűbb új sorozata a Trónok harca és a Sárkányok háza óta. A Pedro Pascal és Bella Ramsey főszereplésével készült The Last of Us készítői megmutatták, hogy igenis lehet jó videójáték-adaptációt letenni az asztalra. Évadkritika.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint januárban Románia 85,2 százalékkal (254 500 toe-val) kevesebb földgázt importált, mint a tavalyi év első hónpjában.
Marosvásárhelyen több tucatnyi tömbház hőszigetelésére van pénz vagy konkrét ígéret, de egyre kevesebb cég érdeklődik a munkálatok iránt. A marosvásárhelyi városháza illetékese biztatja a helyi cégeket, hogy jelentkezzenek ezekre a munkálatokra is.
Kigyúlt egy ház vasárnap hajnalban Marosvásárhelyen, egy idős nő életét vesztette a tűzben – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság.

A december a hajnali roráték csendes, lélekemelő időszakát is elhozza.
Cristian Tabără a román közszolgálati televízió Exclusiv în România című műsora számára Kézdivásárhelyen forgatott több napon át. Többek között a március 15-ei főtéri ünnepségen is részt vett, emellett a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanárai és diákjai számára tartott előadást az általa a békés román–magyar együttélés kulcsának tartott párbeszédről. A magyar nyelven kitűnően beszélő újságírónak ezt követően tettük fel kérdéseinket.
Tarlótűzhöz, valamint kigyúlt melléképülethez vonultak ki a csíkszeredai hivatásos tűzoltók vasárnap, koradélután.
Talpraesett? Furfangos? Huncut? Gyakorlatias és természetközeli? Olyan, mint a szülei, vagy okosabb? Mennyire nyitott a világra? Milyen kihívások elé állítja a felnőtteket? Fontos-e, hogy ismerje saját nyelvjárását? Egyáltalán milyen is a székely gyermek?
Több mint 800 gépjárművezetői engedélyt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában, ebből 107-et ittas, 11-et kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
Európai bölénytehén és több egzotikus állat is érkezett nemrég a marosvásárhelyi állatkertbe. Azt szeretnék, hogy a vásárhelyi állatkert része legyen a tenyészprogramnak és közösen megmentsék a kihalástól a legnagyobb testű európai szárazföldi emlősöket.
Jézus nevelőapjára, Józsefre még az evangéliumokban sem esik egyforma hangsúly, hol az alázatos, jámbor családfő, hol Mária jegyese, hol a názáreti ács szerepét emelik ki. Elődeink azonban abban biztosak voltak, hogy napja a tavasz előhírnöke.
A labdarúgó III. liga alapszakaszának 17. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE a Brassói Municipal SR otthonában szenvedett háromgólos vereséget.