
A munkahelyeket létrehozó beruházásokat támogatják az adókedvezményekkel
Fotó: Pinti Attila
A Csíkszeredában új munkahelyeket biztosító beruházásokat megvalósító vállalkozások akár három évig is részleges vagy teljes helyi adómentességet élvezhetnek az önkormányzati képviselő-testület erre vonatkozó határozata értelmében. A márciusi rendes tanácsülésen több új szabályozást is elfogadtak.
2024. március 28., 14:502024. március 28., 14:50
2024. március 28., 14:512024. március 28., 14:51
A helyi adók fizetése alóli, hároméves időszakra terjedő részleges vagy teljes mentességet az elkövetkező hétéves európai uniós ciklusban tudja biztosítani a város azoknak a vállalkozásoknak, amelyek új munkahelyek létrehozásával járó beruházásokat végeznek – ismertette bevezetőjében Korodi Attila. Csíkszereda polgármestere szerint a fejlődés érdekében van erre szükség, mert
Az ülés elején Tőke Ervin önkormányzati képviselő tette szóvá, hogy a kormány jelentős összeget vont el a várostól, de ezzel együtt számos rendezvény, fesztivál megszervezése van előirányozva ebben az évben is, olyan körülmények között, amikor a városi alintézmények költségvetése még nem teljesen biztosított.
Válaszában a polgármester rámutatott, a rendezvények, fesztiválok költségvetését idén megfelezték, viszont ezekre nemcsak a helybéliek szórakoztatása céljából van szükség, hanem azért is, hogy olyan turistákat vonzzanak be, akik ezekért utaznak Csíkszeredába. Hozzátette, az eddigi években ezekben az időszakokban a turisztikai szálláshelyek kihasználtsága megsokszorozódott, így
Elfogadta a testület az egyházi támogatások pályázati kiírására vonatkozó szabályzat módosítását, amely a városvezető szerint lehetőséget nyújt a városban tevékenykedő, közösséget építő egyházak sajátságos igényeinek támogatására.
Szintén elfogadták a részvételi költségvetésre vonatkozó szabályzat módosítását is, akárcsak az önkormányzat tulajdonában levő cégek, a távhőszolgáltató Goscom Rt., és a városi tömegközlekedést, valamint a fizetős parkolási rendszert üzemeltető Csíki Trans Kft. költségvetéseit.
Arról is döntött a testület, hogy a Gál Sándor utcai, régóta nem használt kazánház meglévő kéményeit lebontják és elszállítják, az erre vonatkozó elfogadott dokumentáció szerint a beavatkozás költsége 120 ezer lej áfástól.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás