Második motorkerékpáros vezetéstechnikai tréningét szervezi meg idén a Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC, ezúttal a csíkszeredai Waberer’s udvarán.
Három személyt előzetes letartoztatásba helyeztek Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy kannabiszt rendeltek – és nem is kis mennyiséget.
A Zöld ház program keretében az áramfejlesztő napelemek felszerelésére állami támogatásra pályázatot benyújtott magánszemélyek és az egyházközségek szeptember 6-ától kezdődően a számítógépes alkalmazásból választhatják ki a szerelőcéget.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében szeptember 7-én 18 órától hármas rendezvényre várják az érdeklődőket: megtartják az immár hatodik hadiárva-találkozót, illetve első alkalommal a volt kézdiszéki munkaszolgálatosok találkozóját.
A Zágonhoz tartozó Papolcon e hétvégén, azaz szeptember 9-10-én Termésnapokat és Gazdanapokat szerveznek a község lakóinak örömére, de ez alkalommal átadják a falu frissen felújított kultúrotthonát is. Minden ízlésnek és korosztálynak van ajánlatuk.
Az uzoni önkormányzat közösségi oldalán arra hívja fel a lakosok figyelmét hogy a községhez tartozó Bikfalván, Sepsimagyaróson és Lisznyón barnamedve jelenlétét jelezték, ezért csak óvatosan közlekedjenek a faluban és az erdőbe se merészkedjenek erdei gyümölcsöt, fát, gombát gyűjteni. Bár az Uzonhoz tartozó hat faluból csak hármat említenek a közleményben, a polgármester asszony szerint a medvék a többi falut sem kerülik el.
A közelmúltban a kézdivásárhelyi Rózsák utcában festettek ki két bicikliút-sávot, ezzel a céhes városban több mint hét kilométerre nőtt a bicikliutak hossza.
Egyházi és világi elöljárók, gyermekek, szülők, nagyszülők jelenlétében avatták fel szerdán Csíkszereda legújabb korai nevelési-oktatási intézményét, az Angyalkert óvodát és bölcsődét.
A jelen lüktetését szeretné bemutatni idén is, szeptember 9-10-én a Szféra Kortárs Művészeti Tér Marosvásárhelyen. A volt Predeal vendéglő udvarán, épületében festménykiállítások, interaktív színházi előadások és könyvbemutatók lesznek.
A fogyasztóvédelmi hatóság háromszéki felügyelői öt nap alatt kétszer büntették az olaszteleki (Bardoc község) Daniel-kastélyszálló működtetőjét. A pénzbírságok összege 8000 lejre rúg.
A fogyasztóvédelmi hatóság háromszéki felügyelői öt nap alatt kétszer büntették az olaszteleki (Bardoc község) Daniel-kastélyszálló működtetőjét. A pénzbírságok összege 8000 lejre rúg.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Utolsó állomására, Sepsiszentgyörgyre érkezik a 30 éves határkőnél című cserkészettörténeti kiállítás. A Romániai Magyar Cserkészszövetség és a Maros Megyei Múzeum együttműködése révén tető alá hozott tárlatot szeptember 7-én 18 órakor nyitják meg.
Két új bemutatóval gazdagodik az M Studio repertoárja a 2023/2024-es évadban. Szeptember és október folyamán fesztiválokon és hazai turnékon vesz részt a társulat, illetve lesz szabadtéri FIRE FLOW és sor kerül az első a Beyond Front@: Bridging Periphery - Creative Europe nemzetközi projekt első workshop sorozatára is.
Két gépkocsi ütközött szerdán reggel az Ákosfalva községhez tartozó Székelyvajában. Kevéssel 9 óra után még sorokban álltak az autók, helyszínelt a rendőrség.
4 Celsius-fok volt szerda reggel Csíkszeredában, de a többi székelyföldi településen sem sokkal rózsásabb a helyzet hőmérsékleti szempontból. Itt az ősz.
Elrendelte a legfőbb ügyészség kedd este a Crevedián felrobbant LPG-állomást működtető cég, a Flagas Kft. tulajdonosainak őrizetbe vételét.
Közel 30 millió lejre pályázott a székelykeresztúri városvezetés egy tanuszoda és szabadidőközpont megépítése érdekében, mostanra pedig előkészítették a kivitelezéshez szükséges dokumentumokat, így hamarosan kezdődhet az építkezés.
Egyetlen drón, drónalkatrész vagy más katonai eszköz alkatrésze sem zuhant Románia területére az ukrán katonai kikötők elleni orosz dróntámadások során – jelentette ki kedden Klaus Iohannis államfő.