
Fotó: Bardócz Csaba
Kenyeret vitt a bukaresti francia nagykövetségre a bikafalvi református lelkész, tiltakozva a párizsi olimpia megnyitóján bemutatott, a keresztény egyházak felháborodását kiváltó előadás ellen. Mint a Székelyhonnak elmondta, Jézus tanítását szerette volna továbbadni, miszerint „ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel”.
2024. július 31., 21:012024. július 31., 21:01
Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című festményére kínosan hasonlító jelenetet mutattak be a párizsi olimpia múlt pénteki megnyitóünnepségén, ami világszerte mély felháborodást és szomorúságot váltott ki a keresztény egyházaknál. Bár az előadók szerint nem az említett festményt szerették volna leutánozni, hanem egy kevésbé ismert holland festő, Jan Harmensz van Bijlert Istenek öröme című alkotását, ezt nem mindenki hiszi el nekik. Éppen ezért folyamatos viták tárgya a sokakat felkavaró performansz.
Elege lett abból, hogy mindenki csak a közösségi médiában bosszankodik a történteken, ezért
– fejtette ki lapunknak Bardócz Csaba bikafalvi lelkész. Megfogalmazott egy levelet, amelyben taglalja, hogy „csúnyán megbántották Jézusunkat, ezáltal pedig sokunkat”, majd kenyeret vásárolt, és úgy indult el a bukaresti francia nagykövetségre. Utóbbival Isten fiának tanítását szerette volna továbbadni: „ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel”.
Elsőként a francia nagykövetségre látogatott el, ahonnan eltanácsolták, majd Franciaország Bukaresti Főkonzulátusát vette célba. Sajnos ott sem fogadták, már a kaputelefonban azt a választ kapta, hogy
panaszát legfeljebb e-mailben küldheti el.
A bikafalvi lelkész szerint „ilyen ügyekkel nem foglalkoznak” a bukaresti francia nagykövetségen
Fotó: Bardócz Csaba
Bardócz Csaba úgy érzi, hogy mindkét intézmény dolgozói megpróbáltak elbújni a felelősségvállalás elől, pedig ő
„Félreértés ne essék, én nem akartam konkrétan senkit megdobni a kenyérrel, csupán át szerettem volna adni, hogy tanuljanak belőle. Jézus az erőszakmentességre, a szeretetre tanít bennünket” – magyarázta. Végül az utcán kéregető hölgynek adományozta a magával hozott kenyeret, aki szívesen fogadta, és Isten nevében megköszönte a felajánlást.
A főkonzulátusnál sem járt sikerrel
Fotó: Bardócz Csaba
„Úgy szerettem volna reagálni az olimpia nyitányán történt, Jézust kigúnyoló előadásra, hogy az méltó legyen a kereszténységhez, amivel nem bántanám meg Jézust. Ezt a sugallatot kaptam” – fogalmazott a lelkész.
A Bukarestben történtekről egy kisvideót is megosztott Bardócz Csaba, hangsúlyozva, nem kell félni a „Góliátoktól,” akik elrejtőznek a felelősségvállalás elől.
Bocsánatot kértek a szervezők, de egyúttal cáfoltak is
A XXXIII. nyári olimpiai játékok szervezői bocsánatot kértek mindenkitől, akit megsértettek a megnyitóceremónián bemutatott jelenetekkel, ugyanakkor a következő mondatukkal már meg is cáfolták, hogy Az utolsó vacsora ihlette volna az Ünnepség nevet viselő, rengeteg vitát kiváltó jelenetet. A Reuters hírügynökség tájékoztatása szerint a bibliai jelenetet idéző, Jézus Krisztusnak és apostolainak keresztre feszítés előtti utolsó vacsoráját ábrázoló rész, amelyben drag queenek, egy transznemű modell és egy meztelen énekes szerepelt, a katolikus egyház és a politikai jobboldal megdöbbenését váltotta ki. A jelenet visszásságára Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kitért a tusványosi előadásában.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
3 hozzászólás