Elektromos rollerrel közlekedő, 15 éves fiút gázolt el egy autó az Arad megyei Pankotán. Az áldozat életét vesztette, a sofőr elhagyta a baleset helyszínét – tudósít az Agerpres hírügynökség.
A Kovászna megye jelentős részén a hulladékbegyűjtést végző TEGA Rt. kilátásba helyezte, hogy szeptembertől vidékről nem szállítja el a nagy mennyiségű lebomló hulladékot tartalmazó konténerek tartalmát.
Csütörtök hajnalban ittasan vezető sofőrt füleltek le a kézdivásárhelyi rendőrök.
Csütörtök hajnalban ittasan vezető sofőrt füleltek le a kézdivásárhelyi rendőrök.
Rendhagyóra sikeredett az idei strandidény Marosvásárhely közkedvelt Víkendtelepén, és nem csak az időjárás miatt. Az eddigi tapasztalatokról és a jelenlegi helyzetről a telep igazgatójával beszélgettünk.
A Lábbusz programot, melynek keretében különböző útvonalakon – járatokon – reggelente felnőttek kísérik gyalog iskolába a kisebbeket, a közösségi összefogásnak köszönhetően működik Kovászna megye székhelyén. Reggelente több mint száz, de néha kétszáz kisiskolás „száll fel a buszra”, közben pedig új ismeretségek köttetnek, történetek születnek.
Postaládákba helyezett szórólapokkal népszerűsíti magát Székelyudvarhelyen a szélsőséges AUR. A jövő évi európai parlamenti választásokra készülnek, ezek szerint Székelyföldön is.
Még kísérni is egyedi élmény volt a többszáz fős zenészekből és néptáncosokból álló tömeget, akik a Patkóban gyülekeztek, majd onnan, a helyi rendőrség felvezetésével és hangos zeneszóval vonultak le az Erdélyi Táncháztalálkozó fő színhelyére.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ díszterme hármas esemény helyszíne volt: Iochom István Katonasors című kötetének bemutatója mellett hatodik, egyben utolsó alkalommal rendeztek hadiárva-találkozót, illetve első alkalommal tartották meg a volt munkaszolgálatos katonák találkozóját.
Mint korábban megírtuk, a Kovászna megye jelentős részén a hulladékbegyűjtést végző TEGA Rt. kilátásba helyezte, hogy szeptembertől vidékről nem szállítja el a nagy mennyiségű lebomló hulladékot tartalmazó konténereket. Nos, akik nem vették komolyan a figyelmeztetést, most vakarhatják a fejüket.
Bár az előzetes vizsgáltok negatívnak bizonyultak, a Bukarestbe küldött bőrszövetekből két Maros megyei személy esetében mutatták ki a lépfene-megbetegedést – tájékoztat a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) pénteki közleménye.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Erdélyi erőművek megépülését szavatolták, bővítették az energiakártya felhasználhatóságát, továbbá részt vett a biztosítótársaságok megszorítását célzó törvénytervezet kidolgozásában is – számolt tevékenységéről Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor.
Pár hete, az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesület kezdeményezésére már tartottak nyílt napot a szépmezői kutyamenhelyen, miután nincs hely újabb kutyák befogására. Mivel akkor mindössze két kutyakölyök számára került gazda, szombaton megismétlik az akciót.
Egy menetrend szerinti utasszállító kisbusz ütközött személyautóval péntek délután Mezőbándon. A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
Kolozsvár egyik legrégebbi diáklapja, a Perspektíva idén is várja az új tagok jelentkezését. A csapat tagjaként a jelentkezőknek lehetőségük nyílik kipróbálni az újságírást úgy, hogy senki nem szabja meg, miről és hogyan írjanak.
Szeptember 7-én reggel egy 21 éves fiatal két autót előzött 11-es országúton és szerencsésen megúszott egy hármas karambolt.
Közzétette a csíkszeredai polgármesteri hivatal a városban bevezetendő fizetős parkolási rendszer tervezetét, beleértve a parkolási szabályzatot, a díjszabásokat, a fizetős parkolóhelyek elhelyezkedését helyszínrajzokkal együtt.
Minden eddiginél változatosabb programmal, új helyszínen, de a megszokott emlékezetes pillanatokkal várja szeptember 22–24. között az érdeklődőket Erdély legrégebbi hőlégballon fesztiválja, a tizenhetedik kiadásához érkező Hőlégballon Parádé.