
Ugron Attila tüzes show közben
Fotó: Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület/Veres Katalin
Miközben péntektől vasárnapig Oltszemen zajlik a 6. országos és nemzetközi kettesfogathajtó bajnokság, Kovászna megye másik részén sem unatkoznak a lovak szerelmesei. A Kézdivásárhelyhez tartozó Nyujtódon ugyanis az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület ugyancsak hatodik alkalommal szervezi meg a Háromszéki Lovasnapokat.
2024. augusztus 02., 14:072024. augusztus 02., 14:07
A két napra felosztott rendezvényt szombaton délben nyitják meg egy hathektáros, elkerített birtokon, és nyomban el is kezdődnek a IX. Székelyföldi Díjugrató Regionális Bajnokság 5. fordulójának küzdelmei. Ennek díjátadóját a 17.50-re időzített, a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület közreműködésével megejtett ünnepélyes zászlófelvonás után tartják – tájékoztatott Ugron Attila, az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület elnöke, a rendezvény mozgatórúgója.
Erre egyébként egészen szombatig lehet nevezni lovas témájú, saját készítésű felvételekkel. A rendezvény szombat esti programjában lovas birkózás (erre szintén a helyszínen lehet jelentkezni), lovaskaszkadőr-produkció, valamint tábortűz és utcabál szerepel.
A Kassai-lovasíjászok idén is megcsillogtatják tudásukat
Fotó: Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület/Veres Katalin
Vasárnap a 10 órakor kezdődő, egyórás szentmise után rajtolnak a gyorsasági lóverseny előfutamai; ebben a versenyszámban 18.20-ra van időzítve a döntő, illetve nyomban utána a díjátadó. A munkalovak versenyére, amely több kategóriában zajlik, egyes és kettes fogatokkal lehet nevezni akár a helyszínen is, a lényegi részét pedig rönkhúzás képezi.
A Toldi-erőpróbán bárki versenybe szállhat erejében, ügyességében és gyorsaságában bízva,
Mindeközben Voiculescu Kriszta kutyás bemutatót tart, a Kassai-lovasíjászok Erdélyi Csapata is megcsillogtatja tudását, és természetesen zárásként a szervező egyesület kaszkadőr-show-ja sem maradhat el. A programot gyermekfoglalkozások, hagyományostermék-vásár és „kulináris élvezetek” színesítik.
A lovas kaszkadőrök 2016 óta mintegy kétszáz fellépést tudnak maguk mögött
Fotó: Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület/Veres Katalin
Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesületet 2016-ban alapította Ugron Attila, azóta mintegy kétszáz fellépést tudnak maguk mögött. A lovas napok szervezése, illetve a szereplések mellett ezen a nyáron is 80–100 gyereket táboroztatnak, természetesen lovaglással egybekötve. Az előző évek tapasztalatai alapján a hétvégi rendezvényen több mint ezer látogatóra számítanak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!