Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden arról beszélt, hogy május-júniusban lehet majd felmérni a betétdíjas visszaváltási rendszer hatékonyságát.
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba. A zarándokvonat május 17-én indul és pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők keddi, budapesti sajtótájékoztatón.
Nem egyformán értelmezik a volt politikai- és hadifoglyokra, üldözöttekre és ezek gyermekeinek járó, törvény által biztosított kedvezményeket a csíkszeredai és székelyudvarhelyi városházán a fizetős parkolást illetően.
A munkaügyi minisztérium előtt tiltakoztak a szociális ellátórendszerben dolgozók, azt is kifogásolva, hogy az ágazatban dolgozók egy részének a béremeléssel tulajdonképpen lecsökkent a nettó fizetése. Hargita megyében valószínűleg nincs ilyen eset.
Menesztette kedd este Florin Barbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezérigazgatóját, Ionuţ Luput a gazdáknak járó támogatások kifizetésének késlekedése miatt.
Nyolc hónap sem volt elegendő a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak (CNAIR), hogy kijelölje az A13-as autópálya Brassó és Bákó közötti szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát befejező vállalkozást.
A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat február 27-én, kedden 17 és 20 órától a Kovásznai Városi Művelődési Központban viszi színre szilveszteri kabaré előadását, melynek címe "És akkor mi van?"
Dupla koncerttel mutatkozik be Kovásznán a Pittyes2es és Gyufa humortrió. A fellépésekre március 9-én, szombaton 17 és 20 órától kerül sor.
Február 19-én hozott jogerős ítéletében 10 ezer lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte a Kovászna Megyei Törvényszék Dombora Lehel rétyi polgármestert.
Összesen 54, külföldön bejegyezett gépkocsi forgalmi engedélyét függesztették fel tavaly a Hargita megyei közlekedésrendészek. Többségük lengyel rendszámú autó volt.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó törvénytervezetet, amelyik lehetővé teszi, hogy a fogyasztók csökkentett áron jussanak hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyek szavatossági ideje rövidesen lejár.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
10 ezer lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte a Kovászna Megyei Törvényszék február 19-én hozott jogerős ítéletében Dombora Lehel rétyi polgármestert. Ezzel felére csökkentette, de jóváhagyta az ANRP által kért 20 ezer lejes bírságot.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden ismertetett adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben 33 300 betöltetlen munkahely volt Romániában, 8600-zal kevesebb a 2022 utolsó trimeszterében jegyzettnél.
Három személyt őrizetbe vettek, további hármat hatósági felügyelet alá helyeztek az olasz állampolgároknak jogtalanul kiállított egészségügyi asszisztensi oklevelek ügyében – közölte kedden a rendőrség.
Két, illegális szerek hatása alatt álló sofőrt igazoltattak a rendőrök szombaton, ráadásul ugyanazzal a gépkocsival közlekedtek mindketten. Kiderült egyikük megpróbált segíteni a másiknak hazavezetni az autót.
Jogtalannak és felháborítónak tartja a bírságot a székelyudvarhelyi főjegyző, amelyet az építési felügyelőség rótt ki rá, a helyi főépítészre, illetve a polgármesterre a beomlott bentlakás udvarfelújítására kiadott építkezési engedély miatt.
Nagy többséggel megszavazta a képviselőház kedden azt a törvénytervezetet, amely betiltja az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára.
Hétfőtől újra kapnak ingyen tízórait a Maros megyei óvodások és kisiskolások, miután a megyei tanács sikeresen lebonyolította a versenytárgyalást és szerződést kötött a szolgáltatókkal.