Újabb taktikai húzással próbálja Traian Băsescu államfő késleltetni az alkotmánymódosításról szóló népszavazást.
Enyhítette Victor Babiuc volt védelmi miniszter kétéves letöltendő börtönbüntetését a bukaresti 5. kerületi bíróság: a bírák úgy döntöttek, a 75 éves exminiszter rendszeresen kijárhat dolgozni a börtönből.
Öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte pénteken a legfelsőbb bíróság Relu Fenechiu közlekedési minisztert hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt.
Az ország közigazgatási átszervezéséről tárgyalnak péntek délelőtt Bálványosfürdőn, a nyilvános vitán Liviu Dragnea kormányfőhelyettes is részt vesz minisztériumi küldöttség kíséretében.
A verespataki aranybánya-beruházás is része annak az országos beruházás-fejlesztési tervnek, amelyet csütörtökön mutatott be Victor Ponta miniszterelnök.
Zsarolás miatt bűnvádi eljárás indult csütörtökön Camelia Voiculescu, az Intact Media Group sajtótröszt vezetője ellen, akit bűnpártolással gyanúsítanak.
Véget ért a „jólét” a román parlament azon honatyái számára, akik nem bukaresti illetőségűek: csütörtöktől ki kellett költözniük a négy- és ötcsillagos bukaresti szállodákból.
Tájékoztató közleményt adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, amelyben a hétvégére várható zivataros időre figyelmeztetnek.
Aláírásgyűjtésbe kezd az EMNP a kormány régiósítási terve ellen, elsősorban azok számára, akik nem tudnak részt venni a július 20-i tüntetéssorozaton.
Legfeljebb hétszeres lehet a bérkülönbség a közszférában a közalkalmazottak bérezési rendszerének reformja után.
Erdőben találta a jászvásári egyetemen robbantó férfi azt a második világháborús lövedéket, amelyből a házi készítésű bombát fabrikálta.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Nem kizárt a kormányátalakítás azt követően, hogy augusztus végén kielemzik a szociáldemokrata párti miniszterek tevékenységét – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), Budapesten tüntető aktivistái aláírásokat gyűjtenek ügyük előremozdítása érdekében.
Továbbra is a politikai pártokat tartja a legkorruptabbnak a román állampolgárok többsége – derül ki a Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet éves jelentéséből.
A legésszerűbb, ha az alkotmánymódosításról szóló népszavazást a jövő évi elnökválasztással egyszerre rendezik meg – jelentette ki Tudor Chiuariu, a PNL ügyvezető alelnöke.
Azt akartam, hogy kijöjjenek a tévések – ezzel indokolta tettét az a férfi, aki hétfőn házi készítésű bombával a hátizsákjában lépett be a jászvásári Gheorghe Asachi Műszaki Egyetem végzős hallgatóinak államvizsgájára, majd felrobbantotta a szerkezetet.
Három új magyar tannyelvű szakot indít alapképzésen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2013–2014-es tanévtől Kolozsváron.
Akkor diszkriminálnák a MOGYE-n a magyar diákokat, ha lehetővé tennék az anyanyelvű gyakorlati oktatást – jelentette ki hétfőn Bukarestben az egyetem rektora.