Az önkormányzati hatáskörbe kerülő központi intézmények listájáról döntött kedden a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL).
A belügyminisztérium tovább enyhít a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) módosításának tervezetében előirányzott büntetéseken – jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.
Négyszáz munkahelyet teremtene a fafeldolgozásban, 40 millió eurót fektetne be, 70 hektár területet vásárolna meg egy németországi cég Gyergyóvaslábon, Szentmiklósra olaszok érkezhetnek. A megyei önkormányzat elnöke összefogásra szólít fel.
Belépett a sepsiszentgyörgyi zászlóperbe a románok fóruma, ezért halasztott az ügyben a brassói táblabíróság. Hargita megyében a prefektus a román zászlók kitűzését követeli a Néppártnál és a megyei könyvtárnál.
Vádat emelt hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes és további 74 személy ellen a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló tavaly nyári népszavazáson elkövetett csalások miatt.
Az Országos Útügyi Társaság nemrég kinevezett vezetője, Narcis Neagu szerint túlságosan költséges az Erdélyt, és ezáltal Nyugat-Európát Moldvával összekötő autópálya megvalósítása.
Pénteken tartják meg a romániai Caritas-szervezet egyik leglátványosabb szolidaritási akcióját. A Gyulafehérvári Caritas Erdély 16 településén várja mindazokat, akik egy-egy mécses meggyújtásával sorközösséget vállalnak a nélkülözőkkel.
Ezrek emlékeztek vasárnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobor mellett.
Medgyessy Péter megbánta, hogy eltitkolta ügynökmúltját, azt azonban nem, hogy 2002-ben Adrian Năstaséval koccintott a trianoni békediktátum évfordulóján.
Földrengés rázta meg Romániát vasárnap hajnalban, a rengés Sepsiszentgyörgyön is jól érződött.
Törölte a bukaresti táblabíróság Olosz Gergely, az RMDSZ volt háromszéki szenátora elleni alapfokú ítéletet, amelyben hét év szabadságvesztésre ítélték korrupció miatt.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
A magyar kormány képviselői és az erdélyi magyar történelmi egyházfők jelenlétében avatták fel pénteken reggel Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új épületét.
A Victor Pontával kötött együttműködési megállapodás felbontását fontolgatja Traian Băsescu, miután az igazságügy-minisztérium felmentette tisztségéből Lucian Papici-ot, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) korrupcióellenes osztályának vezetőjét.
A kormány szerdai ülésén elhalasztotta a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) módosítására vonatkozó tervezet elfogadását.
A korábbi tervekkel ellentétben nem Orbán Viktor miniszterelnök avatja fel pénteken a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületét.
Szűkítené az ingyenes egészségügyi alapellátás keretében biztosított szolgáltatások körét az egészségügyi minisztérium.
Az RMDSZ és a székelyföldi elöljárók egyaránt üdvözlik azt a decentralizációs tervezetet, miszerint a kormány számos hatáskört engedne át a helyhatóságoknak. Úgy vélik, ha ez megvalósul, az önkormányzatok megerősítése mellett az autonómiát is elősegíti.
Jövő év április 27-én avatják szentté XXIII. János pápát és II. János Pál pápát – jelentette be hétfőn Ferenc pápa.