
Fotó: Boda L. Gergely
Zártkapus marad a március 22-i, budapesti Magyarország-Románia labdarúgó világbajnoki selejtező – döntött a nemzetközi szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága.
2013. február 05., 18:572013. február 05., 18:57
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi közleményében azt írta, nem érte váratlanul a döntés, amely minden pontján helyben hagyja az első fokon eljáró tanács által hozott súlyos szankciókat, amelyeket azt követően szabtak ki, hogy az augusztusi Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban. Az MLSZ-re 40 ezer svájci frankos bírságot is kiszabtak. Az MLSZ hangsúlyozta, hogy – a FIFA céljaival egyetértve, de az ítélet arányosságát és a szankciók célravezetőségét továbbra is vitatva – a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az ítélettel szemben, kimerítve ezzel valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati fórum lehetőségét. A magyar szövetségnek 21 napja van sportdöntőbírósághoz fordulni.
Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban jogosnak, de aránytalannak nevezte a büntetést. Arról is beszélt a magyar labdarúgás januári fórumán, hogy az elsőfokú FIFA-döntés már november 20-án megszületett, de az MLSZ csak januárban értesült róla. Ezt már csak azért is elfogadhatatlannak tartja, mert a magyar kormány azóta súlyos pénzeket költött a Puskás Ferenc Stadion középső karéjának megerősítésére, hogy a magyar-román meccset minél több szurkoló nézhesse meg a helyszínen. Hozzátette, amennyiben a fellebbezést elutasítják, akkor az 56-osok terén óriáskivetítőn több tízezer szurkoló nézheti majd együtt a meccset az MLSZ szervezésében, továbbá jelezte, ha sikerül azonosítani azokat a drukkereket, akik miatt büntetést kapott az MLSZ, akkor rajtuk polgári peres úton behajtják a kieső a jegybevételt és a 40 ezer svájci frank pénzbüntetést. A magyar szövetség is jelezte, hogy elismeri az Izrael elleni barátságos találkozón történt incidensek súlyosságát, de túlzónak érzi a FIFA büntetését, egyben sajnálatosnak tartja, hogy egy szélsőséges csoport a viselkedésével ilyen helyzetbe sodorta a válogatottat és szurkolóit. Az MLSZ rámutatott, hogy a diszkriminatív viselkedéstől már korábban több formában is elhatárolódott, s az Izrael elleni találkozón történtek miatt már levélben kért elnézést Izrael budapesti nagykövetétől és az Izraeli Labdarúgó Szövetségtől.
„Egy barátságos meccsen történt esemény sorsdöntő mérkőzésen való szankciója túlzottnak és igazságtalannak tűnik” – írta januárban az MLSZ. A jelenleg csoportjában második magyar csapat március 22-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban fogadja a vele azonos pontszámmal álló, harmadik helyezett románokat.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!