Tovább nyomul előre az ukrán hadsereg

Az ukrán hadsereg elfoglalta a fekvése miatt stratégiai fontosságú Szaur-Mohila települést Kelet-Ukrajnában. Erről Viktor Muzsenko altábornagy, vezérkari főnök tett jelentést Petro Porosenko államfőnek az elnöki sajtószolgálat hétfői közlése szerint.

Hírösszefoglaló

2014. július 28., 17:302014. július 28., 17:30

A település egy magaslaton fekszik Donyeck és Luhanszk megye, valamint az oroszországi rosztovi terület határán. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján közölte,hogy Donyeck megye keleti részén, Luhanszk megye határánál az ukrán katonák behatoltak Sahtarszk, Torez és Lutihine településekre, valamint felszabadították Debalcevét. Megerősítették továbbá állásaikat Horlivkánál, ahol napok óta heves harcok dúlnak.

Már több mint 1100 halott Ukrajnában

A kelet-ukrajnai harcokban április közepe óta már legalább 1142 ember vesztette életét, és közel három és fél ezren sebesültek meg – közölte szintén hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Navi Pillay genfi nyilatkozata szerint rendkívül riasztó a harcok hevességének fokozódása Luhanszk és Donyeck térségében. A maláj utasszállító repülőgépről szólva a főbiztos megállapította, hogy a lelövése háborús bűncselekmény lehet.

A jelentés szerint az oroszpárti szeparatista csoportok „professzionalizálódtak”, és közös parancsnokság alá kerültek. Az élükön gyakran Oroszországból származó vezetők állnak, akik kiképzettek, és a csecsenföldi és a Dnyeszter menti fegyveres konfliktusokban harci tapasztalatokat szereztek.

Eközben az orosz média azt jelentette: amerikai képviselők olyan törvénytervezetet terjesztettek a képviselőház elé, amely az Egyesült Államok kiemelt NATO-n kívüli szövetségesének ismerné el Ukrajnát, és lehetővé tenné a közvetlen katonai segítségnyújtást Kijevnek.

Bizonyíték az orosz beavatkozásra?

Az amerikai külügyminisztérium egyébként vasárnap műholdas felvételeket tett közzé, amelyek állítása szerint az bizonyítják, hogy Oroszország rakétákkal támadott a két ország közös határától 11 kilométerre található ukrán állásokat. A CBS amerikai televízió a hétvégén egy európai repülésbiztonsági szakértőkre hivatkozva azt közölte, hogy a Malaysia Airlines Kelet-Ukrajna felett lelőtt járatának fekete doboza alátámasztotta az a korábbi megállapítást, miszerint a repülőgép törzsét több, rakétarobbanásból származó srapnel találta el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés