
Fotó: Thomas Campean
Átlagosan 110 eurót szánnak karácsonyi ajándékokra a romániai állampolgárok – derült ki az Ipsos közvéleménykutató cég felmérésből.
2014. december 03., 19:132014. december 03., 19:13
Az összeállítás szerint a romániai állampolgárok 26 százaléka ebben az évben több pénzt költene az ünnepekre, mint tavaly, 48 százalékuk ugyanakkor még nem döntötte el, hogy pontosan mekkora összeget fordít erre a célra.
A megkérdezettek 47 százaléka úgy nyilatkozott: fejtörés nélkül fog költekezni karácsony előtt, 48 százalékuk pedig kizárólag a félretett összegeket költi ajándékokra. Tavaly a hazai fogyasztók mintegy 20 százaléka folyamodott kölcsönhöz a karácsonyi bevásárlás előtt, ehhez képest a britek 14, az olaszoknak pedig 12 százalékának volt szüksége pluszpénzre.
A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek többsége, 44 százalékuk a jövő évben hatékonyabban ellenőrizné a kiadásait, 34 százalékuk az eddigiekhez képest többet spórolna, 20 százalékuk pedig csökkentené tartozásait.
Az ING Bank megrendelésére készített statisztikához tizenhárom európai országban – Románia mellett Csehország, Ausztria, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Belgium, Lengyelország, Németország, Nagy-Britannia, Hollandia és Törökország – vizsgálódtak, és összesen 12 ezer személy válaszát vetették össze.
Mint kiderült: karácsonyi ajándékokra a legtöbb pénzt, fejenként átlagosan 440 eurót a britek szánnak, őket követik a francia és luxemburgi állampolgárok 300 euróval, míg az osztrákok és a spanyolok 250 euróból, a németek és olaszok pedig 200 euróból lepnék meg szeretteiket. A belgiumi átlagérték 190 euró, míg Csehországban fejenként 180 eurót szánnak a fogyasztók ajándékra.
A sorban Románia következik, utolsó előtti helyen a lengyelek szerepelnek 95 euróval, a legkevesebbet, alig 25 eurót pedig a hollandok szánják ünnepi meglepetésekre.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!