Szabadlábra helyezték a korrupcióval gyanúsított kalauzokat

A román állami vasúti társaság (CFR) hetven, korrupcióval gyanúsított alkalmazottjának vizsgálati fogságba helyezéséről döntött a hétvégén a brassói ügyészség.

2012. október 28., 17:532012. október 28., 17:53

2012. október 28., 18:482012. október 28., 18:48

 

A nyomozó hatóság összesen nyolcvanegy vasúti dolgozót – kalauzt, regionális felügyelőt, minisztériumi tisztviselőt – hallgatott ki a vállalatot alapjaiban megrengető megvesztegetési ügyben. Alina Popescu, az egész országra kiterjesztett nyomozást összefogó Cenk alatti város nyomozó hatóságának szóvivője bejelentette, a törvényszék valamennyi gyanúsítottat szabadlábra helyezte, de megtiltotta számukra, hogy harminc napon belül elhagyják az országot.

A szervezett bűnözői csoport működtetésével, csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel gyanúsított vasúti dolgozók közül néhányat közvetlenül a vonaton, szolgálati idejükben állítottak elő az ügyészek, több jegyellenőr rosszul lett a kihallgatás közben. A kalauzokból, minisztériumi felügyelőkből és igazgatókból álló bűnszövetkezet tagjai a vasúti társaság személyszállítási részlege öt regionális – a bukaresti, kolozsvári, brassói, craiovai és jászvásári – kirendeltségének alkalmazottai. A nyomozati anyag szerint az ellenőrök rendszeresen kenőpénzt fogadtak el a menetjegy nélküli utasoktól, a bevételt pedig egymás között, de feletteseikkel is megosztották, így sohasem indult ellenük belső fegyelmi eljárás. A nyilvánosságra került, magukat utasnak kiadó ügyészek által rejtett kamerával készített felvételek tanúsága szerint a kalauzok egyenesen lebeszélték arról a potyautasokat, hogy menetjegyet vásároljanak, és hosszasan ecsetelték: mindannyian jól járnak, ha inkább nekik fizetnek egy jóval kisebb összeget az utazásért. Az ügyészség szerint az egy éve megfigyelt, összesen kétszáz gyanúsítottból álló csoport mintegy 45 millió eurós kart okozott a vasúti társaságnak. Különben a CFR alkalmazottainak érdekvédelmét ellátó szakszervezet túlkapásnak és visszaélésnek nevezte az ügyészségi akciót, amellyel szerintük el akarják terelni a figyelmet a társaságon belüli nagykorrupcióról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés