Romániát a történelmi régiók szövetségi államaként kell újjáépíteni

A rendszerváltás óta eltelt negyed században először fordul elő, hogy a romániai államelnök-választásokon két magyar párt is indít jelöltet. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Szilágyi Zsolt az egyetlen föderalista államfőjelöltként határozza meg magát. Az aláírásgyűjtés nehézségeiről, a pártot ért támadásokról, és az autonómia, valamint a föderatív állammá válás esélyeiről beszélgettünk.

2014. szeptember 17., 11:392014. szeptember 17., 11:39

– Idei, abszolút újdonság, hogy az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Néppárt is indít államelnök-jelöltet a novemberi romániai államelnök-választáson. Mi késztette az EMNP-t erre a lépésre?

– Az Erdélyi Magyar Néppárt azért alakult, hogy az autonómiának és a regionalizmusnak legyen politikai képviselete. Helyzetünket hosszasan elemezve úgy döntöttünk, jobb a pályán lenni, mint az öltözőben. Ezeken a választásokon egy magyar jelöltnek ugyanannyi esélye van a második körbe jutni, mint két magyar jelöltnek. Két magyarnak viszont kétszer annyi esélye van, hogy képviselje ügyünket. Az elmúlt tizenöt évben az államelnök-választások alkalmával meredeken esett az urnákhoz járuló magyar választók száma. Vissza kell adnunk az emberek hitét. A nemtörődömség, a passzivitás legyőzése érdekében az embereknek érezniük kell: van jelölt, aki megjeleníti közös akaratunkat.

– Mennyire nehéz az EMNP-nek egész Erdélyből összegyűjteni az induláshoz szükséges kétszázezer aláírást? Hol tart ma ez a munka?

– Szeptember 10-e körül már megvolt az aláírások háromnegyede, jól állunk tehát, ez a hét azonban döntő fontosságú. Arra kérem a csapatunkban dolgozó nagyon sok önkéntest, most, a hajrában erősítsenek rá, hogy az elmúlt időszakhoz hasonló iramban gyűljenek az aláírások. Nagyon sok aláírásgyűjtő ívet osztottunk ki, ezeket szeptember 19-ig várjuk vissza a gyűjtőközpontokba, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodáiba. Bízom benne, hogy összegyűl a szükséges mennyiségű aláírás, de ehhez még rá kell erősíteni.

A teljes interjú az Erdélyi Napló szeptember 18-án megjelenő 37. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés