
Fotó: Kristó Róbert
Az RMDSZ olyan alkotmánymódosítást javasol, amely regionális nyelvként ismerné el a magyart Erdélyben – közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szerdán, amikor bukaresti sajtóértekezletén az RMDSZ választási programját ismertette.
2012. október 31., 18:242012. október 31., 18:24
2012. október 31., 18:272012. október 31., 18:27
„A programunk egyik része a nemzeti közösségek, a magyar közösség kollektív jogaira vonatkozik, a nyelvhasználattól az autonómiáig. Fontos célkitűzés, hogy a magyar nyelv regionális nyelvként jelenjen meg az alkotmányban, ezt az alkotmánymódosító tervezetünkbe is bevettük” – mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a választások után a parlament első teendője lesz az alkotmány módosítása, amelyhez kétharmados többség szükséges. Kelemen szerint 2013-ban Romániának új fejlesztési régiókat kell kijelölnie, hogy az Európai Unió következő, 2014–2020 közötti költségvetési időszakában hatékonyabban hívhassa le az európai forrásokat. Rámutatott, a következő időszakban Románia 31 milliárd eurónyi – az éves állami költségvetéssel azonos nagyságrendű – összeget hívhat le uniós forrásokból, de ennek hatékony felhasználásához szerinte koherens fejlesztési régiókat kell kialakítania. Az RMDSZ 13-16 fejlesztési régiót javasol a jelenlegi hét helyett, amelyeket a belső történelmi, gazdasági, kulturális kötődésekre alapozva rajzolnának meg. Az RMDSZ választási programjában vázolt gazdasági célkitűzések szerint Romániának legalább két évig meg kell őriznie az egykulcsos adórendszert, csökkentenie kell a tb-járulékokat, és 2015-ig vissza kell térnie a 19 százalékos áfára. Kelemen az 1989 előtt államosított ingatlanok helyzetének rendezését is a következő törvényhozási ciklus fontos teendői közé sorolta. Rámutatott, az RMDSZ a meglévő épületek természetbeni visszaszolgáltatásának a folytatását sürgeti, és elutasítja az olyan megoldási javaslatokat, amelyek az elkobzott ingatlanok értékének 15-20 százalékára korlátoznák a kárpótlást.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!