
Valószínűleg februárban írja ki a licitet a következő tankönyvcsomag elkészítésére az oktatási minisztérium – jelentette be Remus Pricopie. A tárcavezető szerint erre csak azt követően kerülhet sor, hogy elfogadják az új jogszabályt.
2014. december 10., 18:582014. december 10., 18:58
2014. december 10., 20:202014. december 10., 20:20
„Ebben a tanévben valószínűleg februárban írjuk ki a licitet. Azt remélem, hogy ez átláthatóbb szabályok szerint történik majd” – fogalmazott a miniszter (képünkön) arra utalva, hogy a tavalyi közbeszerzési eljárás több hónapos vitát generált a szaktárca és a kiadók között.
Ezt azzal indokolta, hogy idén első alkalommal írták ki a közbeszerzési törvény szerint a tankönyvlicitet. Mint mondta, napokon belül kihirdetik, hogy a pedagógusok mely könyveket választották a pályázaton nyertesnek bizonyult kiadványok közül. Pricopie hangsúlyozta, Romániában az elmúlt 10–14 évben egyáltalán nem foglalkoztak tankönyvkiadással, csak a korábbi kiadványokat nyomtatták újra.
A tárcavezető egyébként pár hete jelentette be, hogy a minisztérium a tankönyvlicitek lebonyolítására vonatkozó szabályrendszert, úgynevezett „tankönyvtörvényt” dolgoz ki. Mint mondta, a jelenlegi rendszer nem működőképes, ezért van szükség az új szabályozásra, annak elkészültéig pedig nem hirdetnek meg újabb licitet. Rámutatott, jelenleg egy tender lebonyolítása 3–4 évig is eltart.
„Ha újabb két évet várunk az óvások elbírálására, nem érjük el a célunkat” – fogalmazott Pricopie arra utalva, hogy az első és második osztályosok számára meghirdetett licit eredményeit többször is megóvták a kiadók, így a diákok több hónapos késéssel kapják kézbe a könyveket.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!