
A munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékponttal történő csökkentését célzó jogszabályt a parlament újra megszavazza, Traian Băsescu államelnök pedig akkor kénytelen lesz kihirdetni a törvényt, vagy megtámadhatja azt az alkotmánybíróságon, ebben az esetben az intézkedés hatályba lépése 2015-re tolódhat – jelentette ki Victor Ponta.
2014. július 24., 19:352014. július 24., 19:35
2014. július 24., 19:352014. július 24., 19:35
A kormányfő ezt az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozta azt követően, hogy – amint arról beszámoltunk – az államelnök bejelentette, visszaküldi a parlament elé a jogszabályt, mivel nem lát garanciát a tb-csökkentés révén kieső költségvetési bevételek pótlására.
Băsescu egyébként ismételten leszögezte, hogy jó intézkedésnek tartja a tb-csökkentést, nem is vár módosításokat a törvény szövegében, csak a jogszabály időszerűségét firtatja.
Mint fogalmazott, nem akar vitába keveredni a kormánnyal, hogy az intézkedést januártól lehetne bevezetni, s nem idén októbertől. Hozzátette: a kormánynak meg kellene várnia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét, mint ahogy a 2015-ös évi költségvetés véglegesítését is. „Nem értem, mi ez a sietség” – fogalmazott Băsescu.
Az államfő javaslatára azonban Ponta megjegyezte, január elsején Băsescu már nem lesz elnök, s „néhány év börtönbüntetést” kaphat. Hozzátette: a tb-csökkentés visszautasításával az államfő a vállalkozókra sújt le.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!