NATO: több fegyver érkezik Kelet-Ukrajnába

Egyre több fegyver érkezik Oroszországból Kelet-Ukrajnába, és a szállítmányok a malajziai utasszállító repülőgép múlt csütörtöki lelövése óta is folytatódtak – jelentette egy NATO-tisztviselőre hivatkozva a Reuters brit hírügynökség szerdán.

Hírösszefoglaló

2014. július 24., 20:532014. július 24., 20:53

2014. július 24., 20:532014. július 24., 20:53

„Az elmúlt hetekben növekedést észleltünk az Oroszországból Ukrajnába szállított fegyverek mennyiségében. A Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövése óta továbbra is bizonyítékokat látunk arra vonatkozóan, hogy Oroszországból fegyvereket mozgatnak Ukrajnába, ami aggodalomra ad okot” – idézte a Reuters a név nélkül nyilatkozó NATO-tisztviselőt.

Az ukrán és az amerikai vezetés hosszú ideje vádolja azzal Moszkvát, hogy az fegyverekkel látja el a kelet-ukrajnai oroszbarát felkelőket. Korábban az Európai Unió is felszólította Moszkvát, hogy hagyjon fel a szakadárok felfegyverzésével, ellenkező esetben Brüsszel súlyosbítani fogja az Oroszországra kirótt szankcióit.

Kilépett két párt a kijevi kormányból

Kilépett az ukrán kormánykoalícióból csütörtökön a Vitalij Klicsko vezette, Petro Poro­senko elnök mögött álló Ütés, valamint a nacionalista Szabadság párt. A két párt ezt azért tette, hogy így tegyék lehetővé az államfőnek a jelenlegi parlament feloszlatását és előre hozott parlamenti választások kiírását. A harmadik kormánypárt, a Haza egyelőre azon az állásponton van, hogy a parlamentnek kellene magát feloszlatnia
Az amerikai hírszerzés korábban azt állította, hogy a múlt csütörtökön az oroszbarát felkelők lőtték le a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát Kelet-Ukrajna felett, mégpedig egy Buk (NATO kódja: SA-11) típusú föld-levegő rakétával.

Washington azt is hozzátette, hogy a szakadárok felfegyverzésével Moszkva teremtette meg a feltételeket a gép megsemmisítéséhez, bár Oroszország közvetlen felelősségét nem állapította meg. Egyes vádak szerint a Buk légvédelmi rendszert is Oroszországtól kapták a felkelők, majd vissza is szállították. A katasztrófában 298 ember vesztette életét, köztük 193 holland állampolgár.

Az oroszbarát szeparatisták egyik parancsnoka szerda este a Reuters brit hírügynökség jelentése szerint megerősítette: Oroszországból érkezhetett eredetileg a Buk légvédelmi rakéta. A repülőgép lezuhanása óta ez az első alkalom, hogy a szakadárok egyik parancsnoka elismerte, egységeik rendelkeztek Buk légvédelmi rakétarendszerrel.

Olekszandr Hodakovszkij, a szakadár „donyecki népköztársaság” biztonsági szolgálatának főnöke szerint nem kizárt, hogy a szóban forgó rakétarendszert már vissza is küldték, hogy eltüntessék a bizonyítékokat. Kijelentette: „Tudtam arról, hogy a rakéta Luhanszkból érkezett. Közölték velem, hogy hoznak a városból egy Buk rakétát, amelyre a luhanszki népköztársaság zászlaját tűzték ki”.

A kelet-ukrajnai Luhanszk megye Donyeck mellett a szeparatisták másik fellegvárának számít. A biztonsági főnök ugyanakkor Kijevet hibáztatta az utasszállító katasztrófájának „kiprovokálásáért”. Azt állította, hogy az ukrán kormányerők múlt csütörtökön szándékosan légicsapásokat mértek arra a környékre, amelyről pontosan tudták, hogy ott légvédelmi rakétákat szereltek fel.

Hodakovszkij kifejtette: „Éppen akkor indítottak légitámadást (az ukrán erők), amikor a polgári repülőgép elhaladt a fejünk felett. Még ha volt is Buk rakéta, és még ha használták is, Ukrajna mindent megtett azért, hogy lelőjék azt az utasszállítót”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés