Nagyon alacsony bérek, kevés alkalmazott

Az Európai Unióhoz való csatlakozás után hét évvel még mindig siralmas helyzetben van a romániai munkaerőpiac: nem csak a fizetések mértéke marad el jócskán az EU-s átlagtól, de továbbra is óriási méreteket ölt a munkanélküliségi ráta. 

2014. december 09., 15:582014. december 09., 15:58

Az ország mintegy 20 millió lakosára mindössze 4,8 millió hivatalos alkalmazott jut, ráadásul a munkaszerződéssel rendelkezők negyede a közszférában dolgozik, a nyugdíjasok száma ugyanakkor 400 ezerrel haladja meg az alkalmazottak számát.

A statisztikák szerint így, miközben például Magyarországon vagy Csehországban a foglalkoztatottsági ráta – a teljes lakossághoz mérten – eléri a 40–50 százalékot, Romániában ez az arány mindössze 23 százalék. A Ziarul Financiar gazdasági napilap által közölt összesítésből az is kiderül, hogy megyékre, illetve régiókra lebontva még aggasztóbb a helyzet, illetve kevesebb az esély arra, hogy néhány éven belül erős középosztály alakuljon ki.

A foglalkoztatottság mértéke csak Bukarestben, valamint Temes, Szeben és Brassó megyében haladja meg a 30 százalékot, illetve Kolozs megyében közelít ehhez az értékhez, eközben például Giurgiu, Botoşani vagy Vaslui megyében tíz lakosból mindössze egy dolgozik hivatalosan, de az alkalmazottak aránya Szilágy és Kovászna megyében is alig éri el a 20–22 százalékot.

A munkavállalók és nyugdíjasok közötti aránytalanság Teleorman megyében a legnagyobb: egy beosztott 2,3 nyugdíjast „tart el” adókból és különböző hozzájárulásokból. E tekintetben Bukarest után ugyancsak Temes megye áll a legjobban, ahol egy alkalmazottra 0,71 nyugdíjas jut, majd a sorban Szeben (0,79), Kolozs és Brassó megye (0,86) következik, ezúttal pedig Kovászna megye is helyet kapott az első tízben 1,02-es aránnyal, igaz, ez leginkább a jelentős munkanélküliségi rátának tudható be.

Bérek szempontjából is jelentős a lemaradás az egyes megyék között, de országos szinten is van még mit behozni: míg országos szinten tavaly a havi nettó átlagbér 1579 lej (körülbelül 360 euró) volt, uniós szinten az átlagfizetés 1000 euró.

A legkevesebbet, átlagosan nettó 1130 lejt a Hargita megyei munkavállalók keresik, ezt követi Bihar (1155 lej), Máramaros (1165 lej), Vaslui (1172 lej) és Kovászna megye (1179 lej).

Az ellenkező oldalon a többi kategóriában is jól teljesítő megyék szerepelnek: a nettó átlagbér Bukarestben (2304 lej), Temes (1700 lej) és Kolozs megyében (1672 lej) a legmagasabb, vagyis azokban a térségekben, ahol az elmúlt években főként az IT-szektorban és az autógyártásban hajtottak végre beruházásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés