Hirdetés
Hirdetés

Megpályázza a NATO-főtitkári tisztséget Iohannis

Nyolc év elnökség után NATO-főtikár lenne Klaus Iohannis •  Fotó: Presidency.ro

Nyolc év elnökség után NATO-főtikár lenne Klaus Iohannis

Fotó: Presidency.ro

Úgy döntött, hogy indul a NATO-főtitkári tisztségért folyó versenyben – jelentette be kedden Klaus Iohannis, Románia idén leköszönő elnöke.

Székelyhon

2024. március 12., 17:352024. március 12., 17:35

2024. március 12., 19:122024. március 12., 19:12

Klaus Iohannis úgy döntött, hogy jelölteti magát az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) főtitkári tisztségére.

„Románia nevében vállalom ezt a jelölést” – mondta Iohannis a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján az Agerpres beszámolója szerint. Kifejtette:

itt az ideje, hogy Románia „még felelősségteljesebb szerepet vállaljon az euroatlanti vezető struktúrákban”.

Iohannis azt mondta, mélységeiben ismeri a jelenlegi biztonsági helyzetet, amelynek egyensúlyát felborította Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. Ugyanakkor szerinte a NATO-nak is meg kell újítania önnön küldetéséről alkotott elképzelését.

Idézet
A Szövetség által felvetett témákhoz és meghozott döntésekhez Kelet-Európa érdemben járul hozzá”

– jelentette ki az államfő.

Hirdetés

„Egy ebből a régióból érkező, kiegyensúlyozott, erős és befolyásos képviselettel a Szövetség képes lesz a legjobb döntések meghozatalára, amelyek megoldást adjanak az összes tagállam szükségleteire és aggodalmaikra” – jelentette ki Klaus Iohannis.

Kifejtette, hogy országa teljesítményére és saját tízéves államfői mandátumainak tapasztalataira alapozva pályázza meg „teljes felelősséggel” a védelmi szövetség főtitkári tisztségét. Hangsúlyozta, hogy

alaposan ismeri a NATO-t, Európát és a régiót érintő kihívásokat.

„A Szövetség alapértékei – beleértve a jogállamiságot, az alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartását – iránytűként vezettek minket a valódi demokrácia megszilárdítása felé. És ami döntő fontosságú:

Idézet
a NATO ernyője a történelem legerősebb biztonsági garanciáit nyújtotta számunkra. Ezek a biztonsági garanciák soha nem voltak olyan fontosak, mint ma”

– hangsúlyozta az államfő.

Iohannis emlékeztetett, hogy a régió az utóbbi évtizedek legnagyobb biztonsági válságával néz szembe, de

Románia lakossága a NATO-nak köszönhetően biztonságban érezheti magát.

Úgy fogalmazott: néhány évvel ezelőtt még valószínűtlennek tűnt egy katonai konfliktus Európában, de Oroszország „komoly és tartós fenyegetésnek bizonyul kontinensünkre, euroatlanti biztonságunkra nézve”. „Ilyen körülmények között a NATO határai kiemelkedő fontosságúak, és a keleti szárny megerősítése, amelybe Románia is beletartozik, hosszú távú prioritás marad” – jelentette ki.

Arra is kitért, hogy Románia a bruttó hazai termék 2,5 százalékát fordítja védelemre, és ismét megerősítette, hogy

az ország „feltétel nélkül” támogatja Ukrajnát és a NATO partnerállamait, különös tekintettel a sérülékeny országokra.

„Oroszországgal komplikált a szomszédi viszonyunk” – fogalmazott nyilatkozatában az államfő, rámutatva arra, hogy biztonsági garanciák nélkül Románia nem tudott volna gazdasági fejlődést elérni, befektetőket vonzani és a lakosság életszínvonala sem emelkedett volna. (...)

Klaus Iohannis kijelentette, hogy Románia a NATO és az Európai Unió megbecsült tagja, és ezt

az elmúlt évek során mutatott elkötelezettsége, kül- és biztonságpolitikájának stratégiai kiszámíthatósága, a stabilitás, a szakmaiság, a NATO és az EU alapértékeinek maradéktalan tiszteletben tartása révén érdemelte ki.

Úgy vélekedett, Románia megérdemli, hogy az euroatlanti struktúrák vezetésében képviseltesse magát, ugyanis az ország az elmúlt két évtizedben radikális változásokon ment keresztül, és tapasztalatával hozzájárulhat a kihívásokra és fenyegetésekre adható lehetséges válaszok kidolgozásához.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét

Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét
2026. október 21., szerda

Ukrajna elnöke beleegyezne a harci cselekmények leállításába a jelenlegi frontvonal mentén

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.

Ukrajna elnöke beleegyezne a harci cselekmények leállításába a jelenlegi frontvonal mentén
2026. október 20., kedd

Kihirdették az első kijárási korlátozásokat Franciaországban

Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.

Kihirdették az első kijárási korlátozásokat Franciaországban
Hirdetés