Lerománozta az erdélyi magyarokat Szanyi Tibor

Lerománozta az erdélyi magyarokat Szanyi Tibor

Burkoltan románoknak nevezte az erdélyi magyarokat Szanyi Tibor, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője.

2013. február 06., 19:082013. február 06., 19:08

2013. február 06., 19:142013. február 06., 19:14

Az anyaországi baloldali alakulatok keddi gyulai demonstrációján felszólaló Szanyi Tibor az Indexvideónak nyilatkozva azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni az Orbán-kormány mellett kiálló békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan onnan érkeztek. A politikus később elismerte, hogy valóban ezt nyilatkozta. Arra a kérdésre, hogy miért mondta ezt, azt válaszolta, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) tüntetésén részt vevők azt mondták neki, hogy a mai nap során sok románul beszélő embert hallottak a Békés megyei városban. Mindehhez hozzátette: „az Európai Unióban vagyunk, mindenkit úgy köszöntök, ahogy akarok”. Szanyi beszámolt arról is: beszédében külön köszöntötte a határon belülről és túlról érkező békemeneteseket is.

A Szanyié nem ez az első ilyen jellegű megnyilvánulás a magyarországi baloldali politikusok részéről.   Kriza Ákos fideszes miskolci polgármester január 16-án arról beszélt, hogy az erdélyi magyarokat a szocialisták következetesen románoknak nevezik. A városvezető akkor kifejtette: „megalázó és gusztustalan” az a módszer, ahogy a helyi MSZP-sek saját városuk lakóit immáron évek óta félrevezetik. A szocialisták ugyanis azzal vádolják a városvezetést, hogy erdélyi származású magyarokat „hoznak helyzetbe”. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a napokban elfogadhatatlannak nevezte Szanyi ama megjegyzését, amelyben „zsigeri barmoknak” nevezte azokat a tüntetőket, akik a szocialista párt elnökségének kihelyezett kolozsvári ülése ellen tiltakoztak a kincses városban.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetei – amelyek kedden részt vettek Gyulán a kormányt támogató békemeneten – szerdán közleményben reagáltak az ügyre. Felidézték, hogy a Bihar megyéből érkezettek Nagyvárad és Nagyszalonta feliratú táblát emeltek a magasba, „mintegy jelképesen a határon túlra szakadt, de a nemzeti kormány jóvoltából magyar állampolgárokká váló erdélyi és partiumi magyarok üdvözletét hozva a Körös-parti városba”. Hazaérkezvén az emelkedett hangulatú, békés demonstrációról a váradiak, illetve nagyszalontaiak felháborodással értesültek arról, hogy az ellenzékiek – az MSZP, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Kobak Klub – tüntetésén Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségének tagja felszólalása előtt azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a Békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan Romániából érkeztek. „Ezen kijelentés miatt nemcsak ők érezhetik magukat sértve, méltán érezhet ugyanígy Ady Endre vagy Szent László, valamint Arany János városának minden egyes magyarja” – áll a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 04., szombat

Meglehetősen pocsékul áll Románia a várható élettartam szempontjából

Spanyolországban a legmagasabb a várható élettartam az Európai Unióban, 84 év, míg Romániában a harmadik legalacsonyabb, 76,6 év. Az uniós átlag 81,5 év – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.

Meglehetősen pocsékul áll Románia a várható élettartam szempontjából
2024. május 03., péntek

Vadászaton sült el a fegyver, egy 44 éves férfi életét vesztette

Meghalt egy 44 éves férfi Hunyad megyében, miután vadászat közben egyik társa véletlenül mellkason lőtte.

Vadászaton sült el a fegyver, egy 44 éves férfi életét vesztette
2024. május 02., csütörtök

Villanyoszlopnak és fának ütközött, majd felborult a 19 éves fiatal által vezetett autó – ketten életüket vesztették

Két fiatal vesztette életét egy autóbalesetben csütörtökön a 65A jelzésű országúton, az Argeş megyei Căldăraru településen.

Villanyoszlopnak és fának ütközött, majd felborult a 19 éves fiatal által vezetett autó – ketten életüket vesztették
2024. május 02., csütörtök

Elakadt a hóban két lengyel turista a Bucsecs-hegységben

Elakadt a hóban három lengyel turista a Bucsecs-hegységben levő Szarvas-völgyben.

Elakadt a hóban két lengyel turista a Bucsecs-hegységben
2024. május 02., csütörtök

Több ezren szenvedtek munkahelyi balesetet tavaly Romániában

Tavaly 4862 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 112-vel kevesebben, mint egy évvel korábban; az áldozatok közül 90-en életüket vesztették.

Több ezren szenvedtek munkahelyi balesetet tavaly Romániában
2024. április 30., kedd

Harmadik alkalommal hirdeti meg a Magyar szemmel című fotópályázatot a Nemzetpolitikai Államtitkárság

Harmadik alkalommal hirdeti meg a Magyar szemmel című fotópályázatot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága – tájékoztatta az államtitkárság kedden az MTI-t.

Harmadik alkalommal hirdeti meg a Magyar szemmel című fotópályázatot a Nemzetpolitikai Államtitkárság
2024. április 30., kedd

Az EU eljárást indít a Facebook és az Instagram működtetője ellen a hamis hírek kiszűrésének elmaradása miatt

Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján.

Az EU eljárást indít a Facebook és az Instagram működtetője ellen a hamis hírek kiszűrésének elmaradása miatt
2024. április 30., kedd

Szavazz Te is! Ne más döntsön helyetted!

Kisfilmben buzdít választási részvételre az Európai Parlament. A politikamentes videóban idősek hívják fel unokáik figyelmét a demokrácia törékenységére, a szavazás fontosságára.

Szavazz Te is! Ne más döntsön helyetted!
2024. április 30., kedd

Vigyázz, kész, rajt: szerdától hatnapos vakációra mennek a közalkalmazottak

Már csak egyet kell aludni, és kezdődik a minivakáció: hatnapos vakációra mennek szerdától a közalkalmazottak, mivel a kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti napot az ortodox húsvét négynapos ünnepével.

Vigyázz, kész, rajt: szerdától hatnapos vakációra mennek a közalkalmazottak
2024. április 29., hétfő

A sors így akarta: az RMDSZ lesz az első az EP-választások szavazólapján

Kisorsolta hétfőn a Központi Választási Iroda (BEC) a június 9-i európai parlamenti választásokon induló pártok és választási szövetségek listáinak sorrendjét a szavazólapon.

A sors így akarta: az RMDSZ lesz az első az EP-választások szavazólapján
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!