
Victor Ponta előrebocsátotta valamennyi megyében a prefektus lecserélését, ugyanakkor nem a megyék helyett, hanem azok fölött alakítana ki közigazgatási régiókat.
2012. május 09., 20:302012. május 09., 20:30
2012. május 10., 13:222012. május 10., 13:22
Az új miniszterelnök bejelentette: kormánya elvi döntést hozott a prefektusok és alprefektusok leváltásáról, de a kormányhatározatokat még nem szövegezték meg. A prefektusok leváltása magyar tisztségviselőket is érint: az ország 41 megyéje közül 11 élén áll az RMDSZ által javasolt prefektus vagy alprefektus. Ponta közölte azt is, nem támogatja azt a Traian Băsescu államfő által tavaly közvitára bocsátott kezdeményezést, miszerint Romániában nyolc óriásmegyébe olvasztanák be a jelenlegi 41 megyét. „Mi közzétettük saját tervünket és azt fogjuk életbe ültetni. A megyék megmaradnak úgy, mint Franciaországban, Olaszországban vagy Spanyolországban, mert megvan a maguk szerepe a helyi közigazgatásban. 2014-ben létrehozzuk a régiókat, és az európai parlamenti választások alkalmával megválasztjuk a régiótanácsokat és régióelnököket is\" – magyarázta Victor Ponta.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!