
Kemény hangon bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt John McCain amerikai republikánus szenátor azon a kedd délutáni szavazáson, amelyen a washingtoni kongresszus felsőháza Coleen Bell budapesti nagykövetté való kinevezéséről voksolt.
2014. december 03., 20:462014. december 03., 20:46
A szavazást megelőzően John McCain republikánus szenátor, volt elnökjelölt, a szövetségi felsőház katonai bizottsága elnöki posztjának várományosa két indulatos felszólalásban is a jelölés elutasítására szólította fel kollégáit. „Totálisan alkalmatlannak” nevezte a jelöltet arra, hogy nagykövet legyen Magyarországon, amely szerinte „nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek”.
„Magyarország sok tekintetben szoros szövetséges” – mondta McCain szenátor. Szavai szerint azonban „nem kétséges”: Orbán Viktor miniszterelnök a 2010-ben történt hatalomra jutása óta „központosította a hatalmat”, és olyan lépéseket tett, amelyek a bírálói szerint „összeegyeztethetetlenek a demokratikus elvekkel és gyakorlattal”.
McCain úgy véli, Orbán egyebek között korlátozta a bíróságok függetlenségét, „vitatott” változtatásokat hajtott végre az alkotmányban és „kemény korlátozásokat” vezetett be a civil szervezetekkel szemben, amelyeknek tagjait „fizetett politikai aktivistáknak” nevezte, akik igyekeznek „idegen érdekeket” segíteni.
A szenátor szerint a magyar kormányfő szívélyes viszonyba került az orosz elnökkel, akivel nukleáris megállapodást kötött, és az általa „a látszat szerint példaképnek tekintett” Putyinéhoz hasonló antidemokratikus gyakorlatot folytat. Idézte a Bloomberg hírügynökséget, amely szerint Orbán kijelentette, hogy „a liberális demokrácia lezárására törekszik Magyarországon”, és állítása szerint a magyar miniszterelnök Oroszországot és Törökországot példaképnek nevezte meg, és „eltávolodik a legtöbb európai ország” által vallott értékektől.
McCain arról is beszélt, hogy nincs ellene a politikai kinevezetteknek, de most úgy állnak, amikor egy nemzet „annak a határán áll”, hogy önrendelkezését feladja egy „újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal, közben Amerika a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldi nagykövetnek”. A szenátor ezt ostobaságnak nevezte, és arra buzdította társait, szavazzanak nemmel.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán azt mondta: a magyar diplomácia haladéktalanul felveszi a kapcsolatot John McCainnel. Ugyanakkor leszögezte, hogy a hozzászólás sajtóban nagy visszhangot kapott azon része, melyben a szenátor kemény kifejezésekkel „újfasiszta diktátor”-t emleget, a hanganyag és a leirat ismeretében egyértelműen nem a magyar miniszterelnökre utal.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerda délelőtt bekérette André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőt John McCain keddi kijelentései miatt.
A találkozón közölte: a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, és határozottan visszautasítja John McCain szenátornak a magyar miniszterelnököt, illetve Magyarország és Oroszország viszonyát illetően tett szavait.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált: „a magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania”.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!