
Fotó: Kristó Róbert
„Meggyőződésem, hogy a korrupciós vádak hamisnak bizonyulnak majd a következő napokban” – emelte ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán, aki szerint Borbély jó miniszter, jó politikus és nincs köze korrupciós ügyekhez.
2011. július 13., 16:382011. július 13., 16:38
2011. július 16., 13:542011. július 16., 13:54
„Borbély László (fotó) támogatottsága mind az RMDSZ, mind pedig az én részemről töretlen” – tette hozzá. Szerinte ugyanis „a sajtón keresztül kiszivárogtatott nem hivatalos vádak” könnyen cáfolhatóak. Az RMDSZ-elnöke azt is kijelentette, hogy a szerdai kormányülést követően Emil Boc miniszterelnökkel is tárgyalt, de őt sem, és egyelőre Borbély Lászlót sem értesítette az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA). „Egy egyszerű sajtóközleményről van szó jelen pillanatban, amelyet egy újságíró kérésére adott ki a korrupcióellenes ügyészség. Ez nem a megfelelő kiindulási alap egy ilyen vád megfogalmazásánál, ezért arra kérek mindenkit, hogy ne a sajtón keresztül tegyünk igazságot, hanem hagyjuk az illetékes szerveket, hogy végezzék a dolgukat. Borbély László ma (szerdán – szerk. megj.) délutánra visszaér az országba, és biztos vagyok benne, hogy lesz hivatalos álláspontja az ellene felhozott, koholt vádakra” – összegzett Kelemen.
Házkutatást tartottak Borbély anyatársánál
Közben a DNA ügyészei házkutatást tartottak abban a bukaresti lakásban, amely a hírügynökségek szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter anyatársának tulajdonában van, és melyet állítólag a vizsgált Ioan Ciocan Szatmár megyei üzletembert cége javított fel 20 ezer eurós önköltségből, hogy az RMDSZ-es tárcafő befolyását megnyerje. A szatmári üzletember vállalkozása ugyanis folyómeder- és tengerpart-szabályozással foglalkozik, és közbeszerzési eljárásokhoz kellett a miniszter befolyása. Kiderült, hogy az ingatlanban nem lakott senki, az ott megkérdezett lakók viszont kijelentették, hogy szatmári rendszámú autókból szálltak ki azok a munkások, akik két hónapig a lakás rendbetételével foglalkoztak.
Băsescu „vadászszezont” nyitott?
Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-képviselő annak tulajdonítja az ügyet, hogy az RMDSZ ellenezte a Traian Băsescu államfő által javasolt régióátszervezési tervezetet. „Megnyílt a vadászszezon az RMDSZ-vezetők ellen” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Lakatos.
A parlamenti képviselő szerint ezzel kapcsolatban jelzésértékű Traian Băsescu államfő korábbi megjegyzése, miszerint „a zsarolásnak is van határa”, és nem korrekt, hogy „egy kisebbséget képviselő partner etnikai érdekektől vezérelve megakadályozza a többség számára kedvező folyamatokat”, miután az RMDSZ meghiúsította az államfő és a kormányzati partner PD-L régióátszervezési tervezetét. Lakatos szerint az államfő megjegyzése figyelmeztetés volt az RMDSZ-nek, a Borbély László ügyében folyó vizsgálat pedig emellett annak is következménye, hogy az RMDSZ ellenezte a PD-L által a levélben történő szavazás bevezetéséről szóló tervezetét – írja az MTI.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!