Kelemen Hunor számára fontosabb a fafeldolgozó iparból élő három-négyezer székelyember sorsa, mint a Schweighoferé.
2013. május 16., 11:192013. május 16., 11:19
A rétyre tervezett osztrák beruházás kapcsán Kelemen Hunor szerdán Sepsiszentgyörgyön újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy azokat a kis- és közepvállalkozókat támogatja, amelyek három-négyezer személy számára biztosítanak munkahelyet Kovászna és Hargita megyékben. „Azoknak az embereknek a pártján állok, akik ebben a két megyében élnek, a fafeldolgozó iparba dolgoznak, és folyamatosan fejlesztik vállalkozásukat. Számomra fontosabb ezeknek az embereknek a sorsa, mint a Schweighoferé” – mondta Kelemen. Hozzátette, nincs semmi gondja a nagybefektetőkkel, de figyelme elsősorban a kis- és közepes vállalkozók felé irányul.
„Nem vagyok a nagybefektetők, az ipar ellen, de ahogyan többször is elmondtuk, ebben a térségben a haladás, a fejlődés alapját a kis- és közepes vállalkozások kell jelentsék” – szögezte le Kelemen.
A Holzindustrie Schweidhofer cégcsoport vezetője március végén jelentette be, hogy 150 millió eurós befektetéssel 650 személyt foglalkoztató fafeldolgozó üzemet épít fel Rétyen. A tervek szerint a gyár 2014-ben kezdené meg működését. A bejelentést követően tiltakozások sorozata indult el. Civil szervezetek és magánszemélyek egyaránt a beruházás leállítását kérik. A tiltakozók szerint a mamutcég Rétyre való telepítése veszélyt jelent a székelyföldi gazdaságra, környezetre és munkaerőpiacra nézve.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
szóljon hozzá!