Johannis: jobbközép kormány kell

Romániában jobbközép kormányra van szükség – nyilatkozta Klaus Johannis megválasztott államfő a La Repubblica című olasz lapnak.

Balogh Levente

2014. december 04., 19:152014. december 04., 19:15

Johannis szerint az államfő feladata az, hogy közvetítőként megteremtse a párbeszédet és a konszenzust a társadalom különböző szegmensei között.

„Mindig olyan elnök leszek, aki a nemzeti érdeket tartja szem előtt, és egyesíti a politikusokat, de emlékezteti is őket a közös célokkal szembeni felelősségre. Mindig intézményes viszonyt ápolok majd a kormánnyal, bármilyen is legyen. Olyan elnök leszek, aki mindig a nemzeti, nem pedig a pártérdekre gondol. De úgy gondolom, hatékonyabb, hosszú távú tervezésre képes kormányra van szükség, amely számára a jobbközép politika kínálhatja a megfelelő megoldásokat” – fogalmazott Johannis.

Mint ismeretes, Johannis már megválasztása után is jelezte: célja, hogy az általa jelenleg még elnökölt Nemzeti Liberális Párt (PNL) hatalomra kerüljön. Úgy vélte, hamarosan elegendő honatya hagyja el a kormányoldalt ahhoz, hogy le lehessen váltani a kormányt. A párt társelnöke, Vasile Blaga is arról beszélt: február elseje után bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen, és előre hozott választásokat szeretnének kikényszeríteni.

Az ország nemzetközi kapcsolatairól szólva egyébként Johannis az interjúban kifejtette: Románia nem csupán azt bizonyította, hogy megbízható partner az EU-ban és a NATO-ban, de azt is, hogy olyan ország, amelyben a demokrácia erős gyökerekkel rendelkezik. Kifejtette. Célja a partnerség megerősítése és bővítése az Egyesült Államokkal, az EU-val és a NATO-val, és a demokratikus intézmények közös erővel történő megszilárdítása

Borbély: megszavazzuk az új kormányt

Az RMDSZ nem látja akadályát annak, hogy megszavazzon egy átalakított kormányt – nyilatkozta csütörtökön Borbély László, a szervezet politikai alelnöke. „Nem hiszem, hogy problémás lenne az új kormányt megszavaznunk, még akkor sem, ha ellenzékben vagyunk, mivel jelenleg úgy tűnik, hogy az ellenzék sem érdeklődik túlságosan a kormányzás iránt. A parlamenti frakcióban már beszéltünk a témáról, de én jelenleg nem látom akadályát annak, hogy megszavazzuk a kormányt” – mondta Borbély. A PNL által benyújtani kívánt bizalmatlansági indítvány kapcsán elmondta: most még nem tárgyalnak róla, de februárban a PNL bizonyosan megkeresi majd az RMDSZ-t, és akkor döntenek majd. Szerinte az RMDSZ-t most nem érdekli a PNL-lel való közös kormányzás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés