Gépjármű-biztosítás: van, aki csak 3 százalékos drágulást jósol

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények alig 3 százalékos drágulására számít jövőre Mişu Negriţoiu, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) vezetője szemben az ágazatban dolgozó biztosítótársaságok és autószerelő műhelyek által előrevetített 30 százalékos áremelkedéssel. 

2014. december 09., 17:342014. december 09., 17:34

Az ASF igazgatója ugyanakkor arra is rámutatott, hogy tapasztalataik szerint az RCA-kötvényekért rendszerint a fiatal autótulajdonosoknak jóval többet kell fizetniük.

„Az év első kilenc hónapjában a kötvények ára átlagosan 515 lej volt, ehhez képest több fiatal arról számolt be, hogy nekik 2000 lejnél is többet kellett fizetniük a biztosításért. Elemezni fogjuk a helyzetet, és megpróbálunk megoldást találni erre az aránytalanságra, a fiatal sofőrök hátrányos helyzetére” – magyarázta Negriţoiu.

Hozzátette: a pénzügyi hatóság által kidolgozott, január elsejétől hatályba lépő szabályozás célja nem a drágítás volt, hanem éppen a biztosítótársaságok költségeinek csökkentése, ezáltal pedig a szektor stabilizálása.

„A fogyasztókkal közösen kell fellépnünk annak érdekében, hogy jövő évtől egyáltalán, de legalábbis ne jelentős mértékben dráguljanak a kötvények” – fogalmazott az ASF igazgatója. Negriţoiu ugyanakkor elismerte, hogy a hatóság nem avatkozhat be közvetlenül a biztosítótársaságok által megszabott díjszabások alakításába, de „javaslatok és észrevételek szintjén, párbeszédet kezdeményezve nyomást gyakorolhat a vállalkozásokra”.

Amint arról többször is beszámoltunk, a biztosítótársaságoknak január elsejétől értesíteniük kell a pénzügyi hatóságot az általuk felszámolt díjakról, amelyeket az új szabályzat szerint csak tizenkét havonta módosíthatnak jövő évtől – a megkötés eddig 30 napra szólt.

Nemrég a Capital.ro gazdasági hírportál írt arról, hogy a szabályzat nyomán átlagosan 30 százalékkal drágulnak jövőre az RCA-kötvények, ugyanakkor a hazai autószerelő műhelyeket tömörítő országos szövetség (ASSAI) Bukarestben utcai tiltakozást szervezett néhány hete, mivel szerintük a pénzügyi hatóság többszöri visszaélései és jogtalan eljárásai miatt indokolatlanul emelkednek az árak.

Az RCA-kötvény a legnépszerűbb
A romániai állampolgárok kétharmada, 64 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítási kötvénnyel. A megkérdezettek többsége kötelező gépjármű- (58 százalék), ingatlan- (42 százalék), illetve nyugdíjbiztosítást (28 százalék) kötött – derült ki az Exact közvélemény-kutató és tanácsadó cég novemberi felméréséből. Az összeállítás szerint az általános érvényű, mindenre kiterjedő CASCO autóbiztosítás nem prioritás az autótulajdonosok számára, hiszen a lakosságnak csak 14 százaléka rendelkezik ilyen típusú kötvénnyel.
A legismertebb biztosítótársaság az Allianz Ţiriac (92 százalék), az Astra (89 százalék) és az ING (88 százalék). Ştefan Andrei, a közvélemény-kutató cég marketingigazgatója azt is elmondta: az állampolgárok többsége, 51 százalékuk a biztosítók honlapján tájékozódik az árakról és ajánlatokról, 41 százalékuk a biztosítási ügynökkel személyesen egyeztet, míg 39 százalékuk ismerősöknél, rokonoknál érdeklődik. A legkevesebben, a megkérdezettek alig 14 százaléka tájékozódik az írott vagy online sajtóból. A felméréshez 1039, 18 és 60 év közötti, városi környezetben élő személyt kérdeztek meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés