
Az együttműködésre épít az RMDSZ Erdély 2020 című gazdasági stratégiája – jelentette ki Kelemen Hunor elnök a szövetség konzultatív szerve, a gazdasági tanács hétfői kolozsvári ülése utáni sajtótájékoztatón.
2012. október 15., 18:132012. október 15., 18:13
2012. október 15., 18:332012. október 15., 18:33
A politikus elmondta: a dokumentum az Európai Unió 2014–2020-as költségvetési ciklusához igazítva fogalmazza meg a szövetség gazdasági elképzeléseit. Az RMDSZ prioritásként kezeli a helyi közösségek és az önkormányzatok, a kis- és középvállalatok, valamint a mezőgazdasági termelők együttműködését. Sarkalatos kérdésnek tartja ugyanakkor, hogy Bukarestnek milyen mértékben sikerül lehívnia az Európai Unió Románia számára elkülönített keretét. Kelemen elmondta: az Erdély 2020-program kidolgozásakor tekintettel voltak az RMDSZ 2011-es erdélyi konzultációjának eredményeire, s a program nem kimondottan a magyaroknak szól. Megvalósulásának románok és magyarok egyaránt haszonélvezői lennének. Az RMDSZ az EU által felkínált 55 pályázási jogcímből 13-at talál előnyben részesítendőnek. Ezek között szerepel a vidéki infrastruktúra fejlesztése, az energiahatékonyság és a megújuló energiák felhasználásának a támogatása, a kis- és középvállalatok exporttevékenységének támogatása, valamint az oktatás, a felnőttkori szakképzés támogatása. Kelemen úgy vélte, a 2014–2020-as költségvetési ciklusban Románia változatlanul mintegy 30-31 milliárd eurót hívhat le az EU forrásaiból. Az összeg jelentőségét azzal példázta, hogy Románia jelenlegi éves költségvetése 38-39 milliárd euró. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ gazdasági tanácsának koordinátora szerint az RMDSZ gazdasági programjának célja Erdély modernizációja; az ehhez szükséges források 30 százalékát az EU által biztosított keretből lehet előteremteni.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!