Emelik az Első Otthon program garancialapját

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az Első Otthon program nyújtotta kormánygarancia legfelső értéke 60 000 euró marad a már elkészült lakások esetében. Emelik az alapot 70 000 és 75 000 euróra az ezután épülő házaknál, lakásoknál. A kormány növelte az új lakások vásárlásának támogatására szánt teljes összeget is. A módosításokat szerdán Emil Boc miniszterelnök jelentette be és várhatóan a jövő heti kormányülésen fogadják el ezeket.

Szőcs Lóránt

2010. február 11., 19:332010. február 11., 19:33

2010. március 08., 17:172010. március 08., 17:17

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

„2010-ben az Első Otthon program elsősorban a új lakások építését támogatja. Ezt a jogszabályba beiktatott két módosítással kívánjuk elérni. Kisebb kormánygarancia lesz a 2010 január elseje előtt befejezett lakásokra és nagyobb összeg áll majd rendelkezésre az ezután felépülő házaknál” – mondotta Boc.

„ Az új magasabb garanciával, nagyobb kedvezmény is jár. Ezt a rendszert azoknak dolgoztuk ki akik társulnak” – emelte ki a változtatások kapcsán csütörtökön Sebastian Vlădescu gazdasági miniszter.

Kifejtette, ha többen társulnak a lakásépítéshez, számukra a kormány által vállalt garancia egyénenként 75 000 euró lesz, míg az egyéni kérelmezőknek, új lakás esetén 70 000.
Az Első Otthon programot tavaly év közepén vezette be a Kormány, összesen egymilliárd euró értékben állami garanciát vállaltak a magánszemélyek lakásvásárlásánál.

A program eddigi lefolyása alatt a Kormány 220-280 millió euró értékben vonta vissza a garanciaalapot hét olyan banktól, melyek egyetlen egyet sem, vagy csak nagyon kevés kölcsönt folyósítottak és újraosztotta olyan bankok között, amelyek sok Első Otthon program keretében letett kérést támogattak.

A 2009-ben fel nem használt összegből átutaltak az idei programba 500 millió eurót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés