Árvíz sújtja az ország délnyugati térségét: Temes és Krassó-Szörény megyében narancssárga, míg Arad, Mehedinţi és Dolj megyében sárga jelzésű figyelmeztetés van érvényben kedden 14 óráig.
2014. szeptember 15., 20:032014. szeptember 15., 20:03
Az áradások miatt elszigetelt településeken a belügyminisztérium mintegy kétszáz alkalmazottja – tűzoltók, rendőrök és csendőrök – vesz részt a lakosok mentőakciójában.
Mehedinţi megyében a víz kilencszáz háztartást árasztott el: egy személy életét vesztette, miután egy földcsuszamlás nyomán gépkocsija becsúszott a Duna partján. Két helybélit ugyanakkor elsodort a víz, a hatóságok egyelőre keresik őket, emellett hétfőn 67 diákot és 18 pedagógust kellett kimenteni egy elárasztott iskolából. A tűzoltók sok helyre nem is tudtak kivonulni a heves esőzés és vihar miatt, és több megyei, valamint országút is járhatatlanná vált.
A román vasúttársaság (CFR) hétfőn felhívta a figyelmet, hogy több, az ország délnyugati részében közlekedő járatot felfüggesztettek az áradások és vihar miatt, ugyanakkor számos vonat más útvonalon közlekedik. Az utasokat arra kérik, a járatokról előzetesen tájékozódjanak a www.cfrcalatori.ro honlapon.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!