
A szélsőséges megnyilvánulásai – többek között az 1848-49-es forradalom idején számos erdélyi magyar civil meggyilkolásáért felelős Avram Iancu jelképes felakasztása – miatt hírhedt egykori csíkszeredai adóellenőr, Csibi Barna személyén keresztül próbálja összemosni a Székelyföld autonómiájáért zajló küzdelmet és a délkelet-ukrajnai eseményeket a Rise Project című, magát tényfeltáró portálként jellemző román orgánum.
2014. július 23., 18:102014. július 23., 18:10
A portál szerint Csibi jelenleg zömmel Kárpátalján tartózkodik, ahol az ottani magyar közösség autonómiájáért küzd.
A Rise Project a maláj utasszállító gép lezuhanását követően kereste meg Csibit, aki Skype-interjút adott a portálnak. Csibi ebben arról beszél: egyedül Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatja a valós önrendelkezési törekvéseket, erre példaként Donyeck és Luhanszk esetét hozta fel, ahol a szakadárok önálló népköztársaságokat kiáltottak ki, Putyin pedig a Nyugattal ellentétben támogatja őket, mivel fenntartja: ugyanaz a helyzet állt elő, mint Koszovóban.
Az ennek kapcsán feltett kérdésre úgy válaszolt: Oroszország „stratégiai okokból” a Székelyföld önrendelkezését is támogatja, hiszen a székelyek ugyanúgy önrendelkezést akarnak, mint a donyeckiek. Szerinte az orosz média jóvoltából az orosz közvélemény jól tájékozott a székely önrendelkezési törekvések, és az azok ellen irányuló román hatósági akciók tekintetében.
„Oroszország szövetségeseket keres a Székelyföldön” – állította Csibi, aki szerint akár már nagyon rövid időn belül létrejöhet az önálló Székelyföld.
A Rise Project „tájékozottságát” jól mutatja, hogy egy másik, Csibiről szóló anyagban arról írnak: az általa megalakítani kívánt Székely Gárda mintájául szolgáló Magyar Gárda szellemi vezetői között ott van Wass Albert és Horthy Miklós egykori kormányzó is.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!