Több pontban elmarasztalja a bukaresti balliberális kormányt az Európai Bizottság (EB) által szerdán az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében közzétett jelentése, amely szerint Romániának további erőfeszítéseket kell tennie a jogállamiság megszilárdítása érdekében.
2013. január 30., 17:532013. január 30., 17:53
Mark Gray, az EB szóvivője Brüsszelben elmondta, Victor Ponta kormánya közel sem hajtotta végre maradéktalanul a Jose Manuel Barroso bizottsági elnök által tett útmutatásokat. A román alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálását célzó intézkedések nyomán tavaly nyáron Barroso tizenegy pontból álló, a jogállamiság helyreállításának kritériumait tartalmazó listát nyújtott át Pontának. Az EB ezúttal arra inti Bukarestet, dolgozzon ki világos szabályozást annak érdekében, hogy veszítsék el mandátumukat a feddhetetlenségi ügynökség által összeférhetetlennek talált képviselők és szenátorok, továbbá a parlament vonja meg ama honatyák mentelmi jogát, akik ellen bűnvádi eljárást indít az ügyészség.
Traian Băsescu államfő az elmúlt időszakban többször bírálta a román törvényhozást amiatt, hogy nem adta ki a nyomozó hatóságoknak például Borbély László RMDSZ-es képviselőt, így korrupciógyanús ügyében az ügyészség kénytelen volt beszüntetni a nyomozást. Az államfőnek ad igazat Brüsszel abban is, hogy a legfőbb ügyészt és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács előzetes jóváhagyásával kell kinevezni. A jelentés aggasztónak tartja továbbá, hogy a román sajtó egy része „megfélemlíti, zaklatja” az igazságszolgáltatás, valamint a korrupció leleplezésében kulcsszerepet betöltő intézmények munkatársait.
Mark Gray újságírói kérdésre arra is kitért, hogy az Európai Bizottság számára az országjelentések nem állnak összefüggésben Románia csatlakozásával a schengeni övezethez. A kérdésről döntő miniszterek tanácsában viszont Hollandia korábban világossá tette, csak akkor járul hozzá Románia schengeni csatlakozásához, ha két egymást követő országjelentés mérlege pozitív lesz. Gray szerint ezek a jelentések mindössze azt foglalják össze a bizottság szempontjából, hogy Románia hogyan tesz eleget a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek.
Victor Ponta szerint tévedésen alapuló bírálatok kerültek be a brüsszeli országjelentésbe, amit annak tulajdonított, hogy az EB előzetesen nem egyeztetett a román hatóságokkal. Ponta szerint nem igaz például, hogy semmi sem történt a tisztséghalmozáson ért kormánytagok ügyében: mint mondta, négy miniszterét „áldozta fel” összeférhetetlenség miatt. A miniszterelnök a kabinet szerdai ülése elején kifejtette: kormánya teljesítette vállalt kötelezettségeit, de arra számít, egyes uniós tagországoknak a CVM-jelentésben megfogalmazott bírálatok ürügyül fognak szolgálni arra, hogy megakasszák Románia belépését a határellenőrzés nélküli övezetbe.
Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök, a jobbközép ellenzék egyik vezéralakja úgy értékelte: jogos az EB bírálata, amely szerint a román parlament semmibe veszi az igazságszolgáltatás határozatait, hiszen a bukaresti törvényhozás tucatnyi korrupcióért beperelt vagy összeférhetetlenségi helyzetben lévő politikust „bújtat el” a felelősségre vonás elől a mentelmi jogra hivatkozva.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!