
Nem részesítette kegyelemben Traian Băsescu államfő George Becali futballmágnást, aki korrupció miatt tölti három és fél éves börtönbüntetését – derült ki pénteken az elnöki hivatal közleményéből.
2014. március 28., 17:482014. március 28., 17:48
A Bukaresti Steaua futballklub tulajdonosa (képünkön) – aki európai parlamenti képviselő, majd romániai törvényhozó is volt bebörtönzéséig – tavaly májusban került börtönbe, miután elítélték egy korrupt ingatlanspekulációs ügylet miatt. Később másik két perben is ítélet született ellene, a rá kiszabott börtönbüntetések összevonása nyomán három és fél évet kell rács mögött töltenie.
Becali szabadon engedését az édesanyja kérte Băsescutól, akit a román törvények feljogosítanak az egyéni kegyelemben részesítésre. A mágnás édesanyja azt követően nyújtotta be a kérést, hogy tavaly május óta egyes román hírtelevíziók folyamatosan kampányolnak a mágnás kegyelemben részesítése mellett, és ebbe politikusok is bekapcsolódtak.
Becali a bebörtönzése előtt is főszereplője volt a román médiának, hiszen goromba stílusa, sokszor vicces és nevetséges kijelentései, megnyilvánulásai miatt jelentősen megnőtt a szóban forgó adások és hírek nézettsége.
Băsescu már korábban nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy számos román televízió a bebörtönzött Becalival foglalkozik, ugyanis szinte naponta jelennek meg hírek arról, hogy az üzletember mivel töltötte napját, mit evett vagy milyen egészségügyi problémákkal küszködik.
Băsescu pénteken a romániai ügyvédek egyik tanácskozásán mondott beszédében a román társadalomnak és a politikusoknak az igazságszolgáltatással szembeni hibás mentalitásával magyarázta a jelenséget, és Németországot hozta fel példaként. Mint mondta, az adóelkerülés miatt szabadságvesztésre ítélt Uli Hoeness felmentését egyetlen német politikus sem kérte csak azért, mert több Bajnokok Ligája címet hódított el a Bayern Münchennel klubelnökként.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!