Az európai kisebbségek elítélik a kisebbségellenes bukaresti intézkedéseket

Az RMDSZ javaslatára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a romániai kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedését.

2012. május 20., 18:192012. május 20., 18:19

Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismertetése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új romániai kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust.

A kongresszus zárónapján, szombaton egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a romániai kormány már meglévő kisebbségi jogot vont meg a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével.

Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés visszalépést jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A romániai kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az Európai Tanács ajánlásait, az Európai Unió ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Kritériumokat – áll a dokumentumban.

A FUEN kongresszusának résztvevői a továbbiakban felidézték a hatvanhárom éves szervezet meggyőződését, hogy a nemzeti kormányok és a kisebbségi képviseletek között állandó párbeszédre van szükség, amelyet Romániában is folytatni kell, hiszen elfogadhatatlan, hogy az illető közösség beleegyezése nélkül kisebbségi jogokat korlátozzanak vagy töröljenek el. A határozat emlékeztet arra, hogy Románia nem elszigetelt eset, hiszen az elmúlt években hasonló jelenségek voltak Szlovákiában, ahol az anyanyelvhasználatot korlátozták és magyar embereket kettős állampolgárságuk miatt üldöznek.

A kongresszuson huszonegy országból jelenlevő küldöttek meggyőződése, hogy a kisebbségek számára kedvező döntéseket más országokban is alkalmazni kell. A FUEN felkérte a romániai kormányt, hogy ne engedjen bármiféle visszalépést a meglévő kisebbségi jogok rendszerében, illetve őrizze, folyamatosan bővítse és erősítse meg azokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés