Algériai túszdráma két román áldozattal

Összesen ötvenöt civil – közöttük két román állampolgár – és fegyveres vesztette életét azon négynapos algériai túszdráma során, amelyben iszlamista fegyveresek nagy számban ejtettek foglyul hazaiakat és külföldieket egy szaharai gázkitermelő telepen.

2013. január 20., 19:002013. január 20., 19:00

2013. január 20., 20:012013. január 20., 20:01

 

A szaharai túszválságnak az algériai hadsereg vetett véget szombaton, amikor a különleges erők megrohamozták a terroristák utolsó bázisát az Ain Amenász közelében lévő létesítményen. Az APS algériai hivatalos hírügynökség jelentése szerint az al-Kaidához közel álló fegyveresek az akció során megöltek hét külföldit, az ő veszteségük pedig tizenegy fő. A túszdráma egyik román áldozata a Prahova megyei, 36 éves Ionuţ Tiberiu Costache, aki mérnökként dolgozott a gázkitermelő telepen.

Miközben az észak-afrikai arab állam belügyminisztériumának szombati közleménye értelmében összesen 685 algériai és 107 külföldi munkást sikerült kiszabadítani a szerdán kitört válság megoldása folyamán, nyugati hírforrások egyelőre nem tudták megerősíteni az algériai számadatokat, így az sem kizárt, hogy az áldozatok száma nőni fog. A katonaság a helyszínen géppisztolyokat, rakétakilövőket, rakétákat és övekhez erősített gránátokat gyűjtött be. A minisztérium megjegyezte, hogy a több nemzetiséget képviselő fegyveresek összesen harmincketten voltak, köztük három algériai. Szombaton az algériai különleges erők 15 megégett holttestet találtak a sivatagi gázmezőn, a tetemeket azonosítják.

Mint kiderült, a végső túszmentő katonai akcióra azután szánta el magát az algíri kormány, hogy az iszlamista fegyveresek pénteken további akciókkal fenyegetőztek, egyben arra figyelmeztették az algériaiakat, hogy maradjanak távol a külföldi cégeknek az arab országban működő érdekeltségeitől. Az Algéria keleti részében, Ain Amenásztól 40 kilométerre lévő telepet a magát Mohtar Belmohtar Brigádnak nevező fegyveres csoport támadta meg és foglalta el. A román túszok egyikének haláláról szóló hírt Victor Ponta miniszterelnök jelentette be szombaton. A kormányfő Titus Corlăţean külügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: összesen öt román állampolgár volt vészhelyzetben, kettőt túszul ejtettek az iszlamista fegyveresek a gázkitermelő telepen, másik három pedig a fegyveres konfliktus körüli övezetben rejtőzködött. Ez utóbbi hármat és az egyik túszt sikerült kimenekíteniük az algériai hatóságoknak, egy túsz azonban életét vesztette. A 36 éves áldozat, a Prahova megyei Bărcăneşti községből származó Ionuţ Tiberiu Costache korábban a petrobrazi-i kőolaj-finomítónál dolgozott, majd évekkel ezelőtt a nagyobb kereseti lehetőség miatt helyezkedett el Algériában mérnökként. A családfőt terhes felesége és hatéves gyermeke gyászolja. Vasárnap ugyanakkor kiderült, hogy életét vesztette egy másik román is, aki a túszmentő akció során megsérült, majd tegnapra egy algériai kórházban meghalt.

Közben David Cameron brit miniszterelnök tegnap elmondta, három brit állampolgár haláláról tud a londoni kormány, és további három is valószínűleg meghalt az algériai túszdrámában; 22 britet sikerült megmenteni. William Hague külügyminiszter „meglehetősen valószínűnek\" nevezte ugyanakkor, hogy az algériai földgázkitermelő létesítményt megszálló terrorcsoport túszokat végzett ki még a katonai akció megindulása előtt. Ezt támasztja alá a The Sunday Times értesülése is. A vasárnapi lap forrásai szerint a nyugatiakra vadászó támadók az egyik brit túszt azután ölték meg, hogy „csalinak\" használva kihívatták vele rejtekhelyükről a rajtaütés során elrejtőzött többi britet. A lapnak beszámoló egyik szemtanú szerint a britre a támadók ráparancsoltak, hogy angolul szóljon a rejtőzködőkhöz, biztosítva őket arról, hogy nyugodtan előjöhetnek, életüket nem fenyegeti veszély, mert „csak az amerikaiakat keresik\". Amint a britek előjöttek, a megnyugtatásukra felhasznált kollégájukat a támadók agyonlőtték. Egyébként számos érintett ország kormánya amiatt bírálta az algériai fegyveres erőket, hogy elhamarkodottan, a felajánlott külföldi segítség nélkül vágtak neki a túszok kimentésének. Philip Hammond brit védelmi miniszter például „megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak\" nevezte, hogy az akció ekkora áldozattal járt.

Barack Obama amerikai elnök tegnap a leghatározottabban elítélte az iszlamista támadást, hangsúlyozva, a történtekért teljes mértékben a terroristákat terheli a felelősség. „A terrortámadás újabb emlékeztető arra a fenyegetésre, amelyet az al-Kaida és más erőszakos szélsőséges csoportok jelentenek Észak-Afrikában\" – szögezte le Obama.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés