Kidőlt fák, jelentős károk maradtak a péntek délután Udvarhelyszéken is átvonuló vihar után. Az Udvarhelyszéki Közlekedési Info Facebook-csoportban egymás után teszik közzé, hogy milyen károkat okozott a vihar.
Házkutatást tart a rendőrség a Braniştea községi Săveşti településen egy férfinél, aki két oroszlánt tartott illegálisan az udvarán, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Dâmboviţa megyei rendőr-főkapitányság.
A Bolyai Farkas Gimnázium mellett a Constantin Brâncuşi Építészeti- és Faipari Szakközépiskolában indulhatnak magyar nyelvű kilencedik osztályok a következő tanévtől a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése szerint, a katolikus gimnázium helyett.
Péntekig 7282 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában – közölte a fertőző betegségek országos központja.
A Maros megyei törvényszék 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte C.V. marosludasi tanárt, aki a gyanú szerint pénzt kért a diákjaitól azért, hogy átengedje őket az általa leadott tantárgyból.
Fokozott légköri instabilitásra vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) Erdélyre, a Körösök vidékére, Bánságra és Máramarosra, illetve az ország többi részének hegyvidéki térségeire.
Kevesebb mint egy hét leforgása alatt, sürgősségi eljárással sikerült kivitelezőt találnia Hargita Megye Tanácsának a 127A jelzésű megyei út hidegségi szakasza helyreállítására – tájékoztatott a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
Elégedetlen volt a sofőr által választott útvonallal, ezért inkább kiugrott az őt szállító mikrobuszból, majd az erdőbe szaladt egy Németországból hazatérő Bákó megyei férfi a Gyilkos-tó közelében kedd este. A csendőrök szerda délelőtt találták meg.
A Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány el fog bukni és reméli, hogy a csütörtöki kormányülésen minden miniszter részt fog venni, nyilatkozta kedden Victor Ponta kormányfőtitkár.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést tesz minden magyarellenes kijelentés miatt – áll a szervezet kedden kiküldött közleményében.
Ellenőrzésre állítottak meg hétfőn este a rendőrök egy ideiglenes rendszámú autót Ditróban. Mint a vizsgálatok során kiderült, többszörös törvénysértést követett el a gyergyóremetei sofőr.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora, Leonard Azamfirei azt kérte kedden a politikusoktól, hogy a felsőoktatási intézmény ne váljon ismét politikai alku tárgyává, ellenkező esetben „erős védekező reakcióra” számíthatnak.
A Szent László-emlékévben a gyulafehérvári főegyházmegye a birtokában levő csontereklyét szeretné közelebb vinni a hívekhez, lehetővé téve, hogy közelebbről megismerjék azt, és tiszteletüket méltó módon kifejezhessék.
Miután a hétfői megállapodások érvényüket veszítették, az RMDSZ-nek semmi oka nincs arra, hogy beavatkozzon a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső vitájába – nyilatkozta kedden az Agerpres hírügynökségnek Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor.
Megmérték a szén-dioxid kiáramlását a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának a Csomád-hegység területén az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport munkatársai – számol be honlapján a Magyar Tudományos Akadémia.
A megyében észlelt nyolc kanyarós megbetegedést a szomszédos Brassó megyéből „importálták”, állítják a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) képviselői.
Holtan találtak rá egy 83 éves asszonyra hétfőn Gyimesközéplok községben, a Hidegség-patakának medrében. Az idős nő vasárnapra virradóan tűnt el.
Elsőfokú árvízkészültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet több erdélyi, moldvai és dobrudzsai folyóra.