Az útszéli védőkorlátnak csapódott autójával egy balánbányai férfi Dánfalva határában, miközben az utastérben egy méhet próbált elhessegetni. A jármű utasa súlyosan megsérült.
Házakat, autót, kerítéseket rongáltak meg a viharos erejű szél miatt derékban kettétört és kidőlt fák hétfő délután Büdösfürdőn. Az üdülőtelepülésre vezető megyei utat is akadálymentesíteni kellett.
Viharos szél és nagy mennyiségű csapadék vonult végig Csíkszeredán késő délután, amely fákat is kidöntött. A nagy vízmennyiséget az esővíz-elvezető csatornák nem tudták elnyelni, így több városrészen is fennakadásokat okozott a közlekedésben.
Közismert futárszolgálat dévai székhelyére törtek be a hétvégén, a tettesek elvittek egy páncélszekrényt, amelyben mintegy 8 ezer lej volt – közölte a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mondhatni, hogy már megszokott látvány Tusnádfürdőn, lakott területen a medve. Erről tanúskodik egy újabb, Facebookon terjedő videó, amelyben egy anyamedve és két bocsa kel át a településen átvezető országúton.
Életét vesztette egy 16 éves fiú vasárnap a Gyergyóalfalu és Gyergyószárhegy közötti bányatóban. A helyszínre riasztott tűzoltók kiérkezésük után két perccel megtalálták a víz alá merült fiatalt, majd a mentősök hosszú ideig próbálták újraéleszteni, sikertelenül.
A Richter-skála szerinti 4,1-es erősségű földrengés volt vasárnap 12 óra 48 perckor Vrancea megyében – jelenti honlapján az országos földfizikai intézet.
Hétfőn a román nyelv és irodalommal kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák a tanügyminisztérium által jóváhagyott naptár szerint.
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány hétfőn Csíkszeredában.
Tűz ütött ki vasárnap az Azomureş vegyipari kombinátban egy hidrogénszállító vezeték szigetelésénél az Ammónia III részlegen. A hatóságokat azonnal riasztották, azonban a kombinát tűzoltócsapata és a katasztrófavédelmisek közbelépése miatt nem kellett kiüríteni a környéket.
Több tíz vadász, erdész, csendőr, környezet- és erdőőr vett részt szombat délután egy felderítő akcióban, amelyben egy sebesült medvét próbáltak kutattak fel és azonosítottak Gödemesterháza község környékén.
Több mint nyolc óra elteltével újraindult az A3-as autópályán a közlekedés. A Bukarest-Ploieşti autópálya 51-es kilométerszelvényénél szombat délelőtt felborult egy 32 tonnás, üzemanyagot szállító tehergépjármű, emiatt rendeltek el forgalomkorlátozást.
A cekendi szeméttározó ellen, egy tisztább környezetért, a gyermekek jövőjéért tüntettek péntek délután Székelyudvarhelyen az UTCA civil akciócsoport kezdeményezésére. Mintegy ötvenen gyűltek össze Székelyudvarhely főterén, hogy hangoztassák, elegük van a cekendi hulladéktározó okozta szennyezésből.
Az oltásprogram minden vakcinája megtalálható az egész országban, beleértve a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni oltást (ROR), valamint a hat és négy komponensű oltásokat is – olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.
Földrengés rázta meg Vrancea-térségét szombatra virradóra.
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljes áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében. Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket.
Combján harapdált össze egy pásztort szombat délelőtt egy medve Felcsíkon.
Áll a forgalom a Bukarest felé vezető A3-as autópályán szombaton, miután egy üzemanyagot szállító kamion felborult az úttest mellett, az 51-es kilométerszelvénynél.