Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Klímaváltozás és vízválság – merre tart a világ, mit tegyünk? címmel tartott előadást a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán csütörtök délelőtt.
Rövid idő alatt az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb román-magyar botrányának tárgya lett az úzvölgyi katonai temető, miközben a helyzet nem is annyira bonyolult, mint az első látásra tűnik, és nem is annyira egyszerű, hogy pár mondatban össze lehessen foglalni. Tény, hogy a zászló még Bukarest szerint is a magyaroknak áll.
Részleges és teljes útlezárásokra lehet számítani a pünkösdi búcsú idején Csíkszeredában. Ugyanakkor közterületeken tilos a kereskedelmi tevékenység is, csak magánterületeken szabad az árusítás, a helyi polgármesteri hivatalnál kiváltott engedéllyel.
Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese is lerótta kegyeletét az úzvölgyi katonatemetőben nyugvó hősi halottak előtt. Mint az úzvölgyi látogatásáról közzétett videójában fogalmazott: a magyarok elvárják, hogy tiszteljék a halottaikat.
Péntek délutánig érvényes első- és másodfokú árvízriadót is kiadott szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA).
A nemzeti összetartozás napján a KDNP erdélyi küldöttsége – a jövőért érzett felelősség jegyében – felkereste a veszélyben forgó úzvölgyi katonatemetőt.
Medvét ütött el a Brassó és Budapest között közlekedő Corona nemzetközi gyorsvonat kedden este Tusnádfürdőn. A vadállat a helyszínen elpusztult, a szerelvény viszont tudta folytatni az útját.
Házkutatás során több mint 900 ecstasy- és amfetamintablettát találtak Margittán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) és a Bihar megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni csapatai.
Lesodródott az úttestről és a mezőben borult fel egy BMW márkájú személyautó Csíkszentkirály Csíkszentmárton felőli kijáratánál az E578-as jelzésű európai úton.
Az európai parlamenti választások végleges eredményei értelmében a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 10 mandátuma lesz az EP-ben, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 9, az USR PLUS 2020 Szövetségnek 8 – jelentette be hétfőn Marian Muhuleţ, a Központi Választási Iroda (BEC) szóvivője.
Módosítja a kormány az önkormányzati választási törvényt úgy, hogy a megyeitanács-elnököket közvetlen szavazással válasszák majd meg a helyi közösségek – jelentette be a hétfői kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Mintegy 1500 résztvevőre számítanak a 32. Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozón, amelyet csütörtökön tartanak immár hagyományosan a csíkszeredai Szabadság téren. A néptánccsoportok 11 és 18 óra között mutatják be előadásukat és népviseletüket.
Ferenc pápa romániai apostoli látogatásáról visszatérőben, a hagyományoknak megfelelően a repülőgépen válaszolt az újságírók kérdéseire. A Szentatya elmondása szerint „Isten ajándékának” tartja, hogy – a kedvezőtlen időjárás miatt – autóval utazhatott át Erdélyen.
A nagy mennyiségű csapadék és a zivatarok miatt narancssárga riasztást adott ki az ország húsz megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). További huszonegy megyében sárga riasztás van érvényben kedd reggelig.
Fesztiválos hangulatban zajlott Udvarhely Napok rendezvénysorozat: a székelyudvarhelyi Sétatéri Parkban sátrat vert civil szervezetek, intézmények számtalan programmal rukkoltak elő, koncertből és – az időjárásnak köszönhetően – sárból sem volt hiány. Fotókon mutatjuk.
Berendezéseikkel elvonuló belügyi alakulatok, lebontott óriáskivetítők és hangtechnika, szigorúan őrzött, de közelről is megtekinthető liturgikus bútorzat fogadott vasárnap délután az egy nappal korábbi pápai szentmise helyszínén.
Lelőttek egy 43 éves rendőrt vasárnap délután a Temes megyei Jezvin településen, miközben társaival egy országos körözés alatt álló tolvajt üldözött – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek rendőrségi források.
Vasárnap délután lezárult Ferenc pápa háromnapos romániai látogatása, amelynek keretében találkozott a hívekkel Csíksomlyón, Jászvásáron és Balázsfalván.