Hamis adatok alapján ítélt rosszul az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a romániai magyar diákokra nézve diszkriminatív érettségivel kapcsolatos perben – jelezte Árus Zsolt civil jogvédő, a Székely Figyelő Alapítvány vezetője.
Várhatóan Székelyföld nagy részére kiterjedően is éreztetni fogja hatását az a gyergyóremetei magánberuházás, amelynek a részeként egy utasszállító gépek fogadására is alkalmas reptér épül a településen.
A gyergyószentmiklósi kórház fejlesztésére 6,45 millió lejes finanszírozás érkezik az állami költségvetésből. Ebből felújítják a fertőző betegségek osztályának épületét, 68 új készülékkel dolgozhatnak az orvosok.
Szabadság, szerelem: ez a címe annak az előadásnak, ami a gyergyószentmiklósi protestáns egyházközségek által szervezett Házasság hete rendezvénysorozat nyitánya lesz. A reformátusok és unitáriusok egyhetes programja a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.
Elkezdi a gyergyószentmiklósi közterületeken álló, elöregedett, kiszáradt vagy veszélyesnek minősített fák kivágását a városvezetés által megbízott szakcég.
Jogerős döntés ad igazat gyergyószentmiklósi horgászegyesületnek, a bíróság érvénytelenítette a Sovata 2008 horgászegyletnek a Maros felső folyására vonatkozó felügyeleti jogát. A gyergyói egyesület arra számít, hogy visszakapja a jogosultságát.
Három számla közül kettőnek megérkezett az ellenértéke a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum felújításán dolgozó vállalkozáshoz, azaz a cég megkapta az elvégzett munkáért járó fizetség nagy részét.
Közzétette Borszék önkormányzata az Általános Városrendezési Tervének (PUG) új irányvonalait. A fürdőváros vezetősége érthető módon továbbra is a turizmusban látja a fejlődési, kitörési lehetőségeket.
Februártól új módszerrel osztják el a tömbházak fűtésére használt hőmennyiséget a lakók között – olvasható a gyergyószentmiklósi közmű vállalat tájékoztatásában, amely a napokban jelent meg.
Vannak munkálatok, amiket elkezdtek, másokat már be is fejeztek; van, amit félig sikerült, és van, aminek neki sem tudtak fogni – így összegezte Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere a helyhatósági választások utáni száz napra szóló ígéretcsomagjának eredményeit.
Gyergyószentmiklós közterein az utóbbi években nem vágtak ki olyan mennyiségben fákat, mint amire a jövő héttől sor kerül. Negyvenhárom öreg és veszélyesnek minősített fát döntenek ki. Előzőleg értesítik majd a közelükben élőket és az ott parkolókat, hogy a munkálatok ne jelentsenek senkire veszélyt.
Új szolgáltató biztosítja a csatornaszolgáltatást hat gyergyószéki településnek, közülük ötnek az ivóvizet is. Az Aquaserv Maros nevű cég március 1-től kezdi el a tényleges működését, mintegy 15 ezer embernek biztosítva a szolgáltatásokat.
Gyergyószentmiklós egyik Virág negyedi tömbházának lépcsőházában tartott sajtótájékoztatót szerdán Csergő Tibor András polgármester. Választási ígéreteinek egyike ugyanis a lakótelepi tömbházak pincéinek, alagsorainak rendbetétele volt.
Pilinszky János műveit szólaltatják meg az idei nemzetközi felolvasómaratonon, ahhoz köthetően, hogy ebben az évben emlékezünk a költő születésének 100., halálának 40. évfordulójára. Több mint 20 ezren jelezték 11 országból, hogy csatlakoznak a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár rendezvényéhez.
Petícióban kéri az Arbor Vállalkozók Szövetsége a bukaresti kormányt, hogy továbbra is biztosítson vakációs jegyeket a közalkalmazottak számára. Nem értik, miért kellene ezeket megszüntetni, hiszen a vállalkozások bevételeit növeli, és számottevő adóbevételeket generál.
Sokan vannak, akiknek különböző okokból nehézséget jelent a koronavírus elleni oltásra regisztrálni, számukra nyújt segítséget az EMSZ is. Három megyében fordulhatnak hozzájuk az emberek.
Fordulat következett be Gyergyószentmiklós gyilkostói területeit hasznosító Monturist cég sorsának ügyében. Míg eddig az önkormányzati képviselő-testület egyhangúan a felszámolást támogatta, most az RMDSZ többség megmentené.
A 100. születésnapját ünnepelte február 17-én a gyergyóújfalvi Gáll Márton. Marci bácsi jó egészségben és jó kedéllyel fogadta köszöntőit. Örült a mi látogatásunknak is, hiszen 100 esztendősen sem mond le régi szokásáról: minden nap végigolvassa a Székelyhon napilapot.