Csak az eddig is korrekt vállalkozókat nyomorítják meg a készpénzforgalmat szigorító rendelkezésekkel, fölösleges költségekbe verve őket – adott hangot véleményének Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedemi és Iparkamara elnöke.
Néhány kisebb horderejű ügy megoldása mellett, mely a sepsiszentgyörgyi helyi tanács keddi online ülésének napirendjén volt, egy kedves gesztust is tett a város a Sapientia EMTE idén induló sportszakja felé.
Néhány kisebb horderejű ügy megoldása mellett, amely a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület keddi online ülésének napirendjén volt, egy kedves gesztust is tett a város a Sapientia EMTE idén induló sportszakja felé.
A korábbi évekkel ellentétben, amikor a Szent György Napok fesztiválhétvégéjét megelőző kulturális hét már egy héttel korábban elrajtolt, jövőben április 23-án, azaz kedden kezdődik a rendezvénysorozat.
Április 23-án kezdődik a jövő évi Szent György Napok rendezvénysorozata, a nyitókoncert pedig a Sepsi Arénából visszaköltözik a Krisztus király templomba. A szűkebb költségvetés okán egy hétre való rendezvényt nem tudnak tető alá hozni.
Hosszú előkészületeken volt már túl a Háromszék Táncegyüttes (HTE), illetve a Lajtha László Alapítvány a 33. Népzene és Néptánctalálkozó kitűzött dátuma előtt két héttel, amikor a román kormány sürgősségi kormányrendelettel korlátozta az önkormányzatok költségeit, következésképp a találkozóhoz való hozzájárulásukat is.
Hosszú előkészületeken volt már túl a Háromszék Táncegyüttes (HTE), illetve a Lajtha László Alapítvány a 33. Népzene- és Néptánctalálkozó kitűzött dátuma előtt két héttel, amikor sürgősségi kormányrendelettel korlátozták az önkormányzatok költségeit.
Sepsiszentgyörgy belvárosában kigyulladt autóhoz riasztották a tűzoltókat péntek este.
Sepsiszentgyörgy belvárosában kigyulladt autóhoz riasztották a tűzoltókat péntek este.
Látványos a haladás a sepsiszentgyörgyi terelőút munkálatainál: már több mint felerészben elkészült a vállaltakkal a kivitelező társulás. Így remélhető, hogy jövő nyárra, azaz határidőre átadható az új útszakasz – közölte a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP).
Látványos a haladás a sepsiszentgyörgyi terelőút munkálatainál: már több mint felerészben elkészült a vállaltakkal a kivitelező társulás. Így remélhető, hogy jövő nyárra, azaz határidőre átadható az új útszakasz.
A malenkij robotról, azaz a fogolytáborokban zajló kényszermunkáról szervez konferenciát e hétvégén Sepsiszentgyörgyön a Historikus egyesület, a Volt Politikai Foglyok Egyesülete és a Pécsi Német Kör.
A Brassó megyei Ürmösre és Apácára is kiterjeszti otthongondozói szolgálatát a Diakónia Keresztyén Alapítvány, így már összesen 69 településen lesznek az idősek segítségére mindennapi gondjaikban.
56 ezer lejre bírságolta a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi Hivatal a Rewe-csoporthoz tartozó Penny áruházat tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatásáért, de a Lidl áruházláncot is "megszállták" az ellenőrök.
A málenkij robotról, azaz a fogolytáborokban zajló kényszermunkáról szervez konferenciát ezen a hétvégén Sepsiszentgyörgyön a Historikus egyesület, a Volt Politikai Foglyok Egyesülete és a Pécsi Német Kör.
A Brassó megyei Ürmösre és Apácára is kiterjeszti otthongondozói szolgálatát a Diakónia Keresztyén Alapítvány, így már összesen 69 településen lesznek az idősek segítségére mindennapi gondjaikban.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatásáért 56 ezer lejre bírságolta a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal a Rewe-csoporthoz tartozó Penny áruházláncot, de a Lidl nagyáruházat is „megszállták” az ellenőrök.
Az idén májusban megjelent 123-as törvény szerint a nem kollektivizált területekre, legyenek azok bel- vagy kültelkek (szántók, kaszálók, legelők) november 18-ig lehet még kérni a birtoklevél kiadását, másképp a tulajdonosok lemondhatnak róluk.