Augusztus utolsó napján a taxik műszaki állapotának az ellenőrzését, a korrekt árazást és az illegális fuvarozók kiszűrését tűzték ki célul a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi rendőrség forgalmi osztályának munkatársai, illetve a fogyasztóvédők.
Sepsiszentgyörgyön csütörtökön délben berobbant és vasárnap hajnalig „magas hőfokon ég” a második Tabakó ifjúsági fesztivál.
Bőséges esőzésekkel zárjuk augusztust, azt hihetnénk, itt a strandidény vége Sepsiszentgyörgyön. Mivel azonban az előrejelzések szerint még lesz kánikula, iskolakezdésig nyitva marad a strand, amely igencsak jó idényt tudhat eddig maga mögött.
Erősen „foghíjasan”, csak részben határozatképesen ült össze szerdán rendes augusztusi ülésére a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület, a kétharmados többséget kívánó, ingatlanok eladására vonatkozó határozatok nem is kerültek napirendre.
Előrelátó módon már a nyár elején kérték a személyszállítók a taxisokra vonatkozó szabályzat módosítását a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól, a képviselő-testület szerdán hagyta jóvá kérésüket.
Közel négy évet tartottak rabszolgasorsban egy férfit és egy nőt Kovászna megyében, kihasználva az áldozatok védekezésre és ellenkezésre való képtelenségét, rossz fizikai és szellemi állapotát – erről tájékoztatta a sajtót a megyei rendőrség.
Sepsiszentgyörgyön felerészt már elkészült az Olt feletti új híd, amellyel a kerékpárosoknak és gyalogosoknak kedvez a város. Jó időjárás esetén év végéig teljesen elkészülhet.
A Székely Nemzeti Múzeum felújításával egy időben az épület udvarán, kertjében is átfogó munkálatokra, látványos átalakításokra került sor, ám mindvégig tiszteletben tartva az intézmény és tervezője (Kós Károly) szellemiségét.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület a Sepsi Bölcsi tisztségjegyzékének módosítását, amire azért van szükség, mert várakozáson felüli létszámban jelentkeztek a bölcsődei csoportokba.
Nem vár tovább a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arra, hogy az Anghel Saligny-program keretéből finanszírozzák a 13E jelzésű országúton, az ipari park közelében építendő két körforgalmat, hanem saját büdzséből valósítja azt meg.
A tisztújítás óta a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke Jakab István Barna, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, aki a tagsággal és az ügyvezető igazgatóval együtt úgy döntött, hogy új stratégiával új irányt adnak a szervezet tevékenységének.
Tizedik kiadásához érkezett Sepsiszentgyörgyön a Magyar Fotográfia Napjához köthető szabadtéri fotókiállítás, közismertebb nevén a Fotópiknik, melynek örökös helyszíne a központi Erzsébet-park.
Tiszta vizet öntött a pohárba Sepsiszentgyörgy polgármestere a hét elejei hosszas áramkimaradásokkal kapcsolatban. Antal Árpád a „kályhától indulva” elmagyarázta az áramszolgáltatás működését.
A szeptember utolsó napjaiban megrendezendő sepsiszentgyörgyi Őszi vásár programkínálatát gyarapítják idén a Nektária Székelyföldi Mézverseny eseményei. Augusztus 31-ig várják a munkájuk eredményére büszke méztermelők mintáit a megmérettetésre.
Nagy népszerűségnek örvend a sepsiszentgyörgyi okospad: a kisebb gyerekek fantáziáját éppúgy megmozgatja, mint a kiskamaszokét, akik este rajzanak a környékén: naponta átlag 60-an kapcsolódnak rá.
A fiatalok közösségi életbe való bevonódását szorgalmazó Com’on programba Sepsiszentgyörgyön idén a nevezési idő lejártáig 46 kezdeményezést regisztráltak.
A hétfői többórás, a város több részén is tapasztalt sepsiszentgyörgyi áramszünetek kapcsán, melyek kedden is megismétlődtek, Antal Árpád polgármester összehívta a katasztrófavédelmi bizottságot is.
Hétfőn a város legkülönbözőbb részein sorozatos, több órás áramkieséseket tapasztaltak a sepsiszentgyörgyi lakosok, az áramszolgáltató igazgatója szerint azonban a helyzet még a nap folyamán normalizálódik.