Vannak ugyan sikeres, immár hagyományosnak mondható közös megnyilvánulások, rendezvények, így a Székelyföld Kerékpáros Körversenye, a Grafikai Biennále, a Székelyföldi Fotó Biennále, a Székelyföld napok, a Székely Vágta, de a székelyföldi megyék együttműködését szorosabbra kell fűzni. Legalábbis ez derült ki Kovács-Bíró Blanka újságíró és az érintett tanácselnökök tusványosi beszélgetéséből.
Új album rögzítésén dolgozik a Selfish Murphy székelyes ír-kelta zenét játszó csapat, akik nemrég a szomszédos Hargita megyebeli fesztiválon bizonyítottak, a közeljövőben pedig Háromszéken is koncerteznek. Részletekről érdeklődtünk.
Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület szombaton és vasárnap negyedik alkalommal szervezte meg Nyujtódon a Háromszéki Lovasnapokat. A jó időnek hála rengetegen vettek részt az eseményen, volt díjugrató, gyorsasági lóverseny, munkalovak versenye, kaszkadőrshow és lovasparódia is. A rendezvényre több megyéből, de még Magyarországról is érkeztek résztvevők.
Tizenhatodik alkalommal kerül sor Székelyföld Kerékpáros Körversenyére, amely idén első alkalommal átlépte az országhatárokat és Debrecenből rajtolt el. A tegnapi első szakasz során Debrecen utcáin bizonyítottak a kerékpárosok, a mai második etap során a Marosvásárhely–Csíkszereda-útvonal vár a sportolókra a maga 161,6 km-es távjával, sprintjeivel, hegyibefutókkal.
1–1-es döntetlennel zárult a labdarúgó Szuperliga 4. fordulója, az FC Botoșani és a Konstancai Farul nem bírt egymással, így nem tudtak élni az esélyükkel, hogy az élre álljanak, azonos pontszámmal maradtak a rangsor negyedik és ötödik helyén. A listavezető pozícióban a sorozatbajnok Kolozsvári CFR áll, amely ugyan kilenc emberrel fejezte be a találkozót a Chindia otthonában, de így is megszerezte a három pontot.
A járvány idején kényszermegoldásként alkalmazott távmunkát mára már vonzó elemként kínálják álláshirdetéseikben a vállalkozások. A járvány előtti időszakhoz képest országos szinten most 22 százalékkal kevesebben járnak be munkahelyükre, derült ki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) gazdasági kutatócsoportjának elemzéséből.
Egyre több munkavállaló veszíti el türelmét, amiért meglévő munkahelyén a járvány miatti korlátozások megszűnésével sem javul fizetése, emellett az inflációs áremelkedések és a télen várható magas energiaszámlák, vagyis a jövő miatti aggodalom is sokakat késztet munkahelyváltásra, állapította meg Vitályos Erzsébet.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
Ha valaki megkérdezné, hogy a krumpli után melyik zöldség hasznosítható legváltozatosabban a főzés során, habozás nélkül a tök&cukkinit választanám.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A csíkszeredai labdarúgó stadion új részének avatója előtt, amikor a Székelyföld U18–Magyarország U18 mérkőzésre készültek, néhány romániai szurkológárda közleményben tiltakozott a székely válogatott tervezett szereplése ellen. A nemzetközi és romániai szakszövetség beavatkozására a csapat végül az FK Csíkszereda U18 elnevezéssel lépett pályára. Ennek ellenére, a román ultrák kilátásba helyezték, hogy a „szeparatisták csapatának” későbbi mérkőzésein gondoskodnak a „megfelelő hangulatról”.
Január 15-én kitört a tongai Hunga Tonga-Hunga Ha’apai szigetnél fekvő víz alatti vulkán. Az esemény az elmúlt évtizedek legnagyobb kitörése, lökéshullámát még hazánkban is ki tudták mutatni. A vulkánkitörést a Föld körül keringő műholdak is érzékelték.
Leállította az Ukrtransznafta a kőolaj tranzitját a Barátság olajvezetékrendszer déli ágán keresztül Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába - jelentette ki kedden Igor Gyomin, az orosz Transznyefty gázszállítmányozási vállalat szóvivője.
Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek elemzése révén - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
A miniszterelnöki tisztség megtiszteltetés - jelentette ki kedden Marcel Ciolacu, aki szerint előre hozott választások lesznek, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem adja át jövőre a kormányfői tisztséget a Szociáldemokrata Pártnak (PSD).