Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. augusztus 10., 00:012022. augusztus 10., 00:01
Háború dúl a világ néhány pontján. Vírusok hírei telítik be mindennapjainkat. Az árak úgy emelkednek napról napra az élet minden szegmensében, hogy fizetésünk lassan annyit ér, mint a városnapokra kapott zsebpénz tizenöt évesen. Az emberiség nemsokára teljesen kifordul önmagából. Egyre inkább elér hozzánk is az a fajta „gendersemlegesség”, ami teljesen felismerhetetlenné változtatja világunkat.
És miközben Rebeka kapkodta fejét a különböző nehéz és furcsa hír között, miközben tágra nyílt szemekkel nézett végig a körmét lakkozó fiatal fiúkon és kézen fogva sétáló lányokon, miközben elszörnyülködve lapozgatta a kisgyerekek közösségi médián szereplő oldalait, mindeközben szembesült eddigi élete legcsodálatosabb változásával: négy hetes várandós. A felismerésnek nem kellett volna váratlanul érnie, de talán erre mégsem lehet annyira felkészülni, hogy ne okozzon kisebb sokkot az emberben. Az öröm és egekbe repítő kábulat aztán átölelte őt és párját heteken, hónapokon át.
De eljön az áldott állapot második trimesztere. Ami az okosok szerint is a leglabilisabb idegállapotot hozza ki a nőkből, olyan fajta hangulatingadozást, amilyet nem látott még sem apuka, sem anyuka. Rebeka egyik percben még a boldogságtól nevetgélt, majd egy pelenka-reklámon bőgte el magát, aztán hirtelen hasított belé az aggodalom.
Vajon a hormonok társasjátékának köszönhetők csupán, vagy tényleg jogosak azok a kérdések, amelyek időről időre felbukkannak a kismama fejében? Miszerint felelőtlenség, önzőség gyermeket szülni ebbe a világba? Hiszen a fene tudja, hogy mi vár rá az elkövetkezőkben. El kell majd búcsúznia háborúba induló apjától? Bekattan az anyja a hírek terhe alatt? Tudják majd biztosítani a felneveléséhez szükséges anyagiakat a szülei? De egyáltalán, sikerül majd igazán boldog, kiegyensúlyozott, falusi gyermeket kovácsolni belőle, aki homokot eszik és akinek folyton le van horzsolva a kis térde? Vagy akármennyire is törekednek ellene, beszippantja őt is a kiskütyübe zárt világ?
A babaillat, a hintőpor rózsaszínű felhője, a rugdalózók pihe-puha anyaga, a polcon sorakozó mesekönyvek vagy a sírásoknak, ébrenléteknek köszönhető kimerültség el tudja majd feledtetni ezen kérdéseket a lánnyal?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!